Nincs ok az ünneplésre

Gaskó István szerint nincs mit ünnepelni az idei május elsején.

A Liga Szakszervezetek elnöke a városligeti Május 1.-emlékkőnél tartott keddi beszédében hangsúlyozta: nagyon sok gondjuk van ma a magyar munkavállalóknak, szociális és gazdasági helyzetük egyaránt romlott. 

Az "Európa mi vagyunk" mottóval rendezett eseményen Gaskó István elmondta: sok olyan esemény volt Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta, amely indokolttá, időszerűvé teszi ennek az üzenetnek a hirdetését. Példaként említette az uniós zászlóégetést, valamint azt, hogy a kormány azt híreszteli, "az Európai Unió vezetése egy vidéki kóceráj vezetésére sem biztos, hogy alkalmas".

Ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni! – hangsúlyozta a Liga elnöke.

Gaskó István azt mondta: a magyar emberek az Európai Unió (EU) részének tekintik magukat, és "azt szeretnénk, ha a politikai elit (...), beleértve a parlamenten kívüli pártokat is, lényegesen nagyobb tisztelettel fordulnának a magyar társadalom akarata és vágyai irányába, és a saját hibáikat nem az Európai Unióra próbálnák ráhárítani", illetve nem "hergelnék" az EU ellen a magyar társadalmat.

A Liga Szakszervezetek tiltakozik azon intézkedések ellen, amelyek az egészségbiztosítás privatizációját jelentették volna, ellenzik a kormány- és köztisztviselők indoklás nélküli felmondását lehetővé tevő törvényt, az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetését, valamint a sztrájktörvény olyan módosítását, amely korlátozza a sztrájkjog gyakorlását – fejtette ki Gaskó István.

Hozzátette, hogy ellenzik a magánnyugdíjpénztárak "lenyúlását", valamint a munka törvénykönyvének (Mt.) olyan átalakítását is, amely hátrányt okoz a munkavállalóknak, megnehezíti az életüket. Gaskó István szólt arról is, hogy nem fogadják el a rendvédelemben működő szakszervezetek működésének ellehetetlenítését, a korkedvezményes nyugdíjak megvonását. 

"Úgy látjuk, hogy a mindenkori hatalom kevésbé törődik az európai értékekkel, mint a magyar állampolgárok" –összegzett Gaskó István, majd kiemelte: arra szeretnék felhívni a hatalom figyelmet, hogy "Európa mi vagyunk", és hogy ennek megfelelően építse a magyar társadalom jövőjét, mert minden más irány téves. 

A Liga ifjúsági tagozatának tagjai a városligeti emlékkő melletti területre kitűzték az uniós tagállamok zászlóit, majd – egyebek mellett – "társadalmi igazságosság", "szociális párbeszéd", "érdekegyeztetés", "egyenlő munkáért egyenlő bért", "tisztes munka", "sztrájkjog" feliratú transzparensekkel járták körbe azokat, végül pedig megformázták az "Európa mi vagyunk" mottót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.