Nincs miből bontani az árvízben megroggyant házakat

A kormány nyissa meg az újjáépítési keretet a bontási munkák számára is - javasolja az LMP. Az állam által eddig elkülönített keretből ugyanis csak építeni lehet, bontani nem.

 

Az LMP aktivistái is segítenek Felsőzsolcán az árvízi segélyholmik szétválogatásában - mondta el a párt képviselője, Jávor Benedek, miután csütörtökön személyesen járt az árvíz sújtotta településen. A képviselő javasolni fogja a kormánynak, hogy nyissa meg az újjáépítési keretet a bontási munkák számára is.

A parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke közölte, hogy a helyszínen tájékozódott az újjáépítésről és arról, hogy a segélyek hogyan jutnak el a rászorultakhoz. Hozzátette, hogy a bizottságban már elkezdték a munkát és a településen találkozott a polgármesterrel, az önkormányzat segélyosztással foglalkozó munkatársával és a segélyszervezetek képviselőivel.

Jelenleg a beérkezett adományok feldolgozása a legégetőbb probléma, ugyanis azokat ömlesztve helyezték el a település több raktárában. Ezért a hétvégétől a párt 25-30 önkéntese segít az adományok szortírozásban és így hétfőtől el lehet kezdeni a ruhák és a bútorok kiosztást.

Az állam által elkülönített hárommilliárd forintos keretből 1,7 milliárd forint jut Felsőzsolcára, de ez az összeg kizárólag újjáépítésre használható. A "bontási munkák elvégzésére egy fillér nincs".amíg azonban a bontási munkákat nem végzik el, nem lehet elkezdeni az újjáépítést sem. Javasolni fogja a kormánynak, hogy vizsgálja felül a döntést és nyissa meg az újjáépítési keretet a bontási munkák számára is.

Az LMP azt javasolja az adománygyűjtőknek, hogy működjenek együtt a helyiekkel, hogy ezeket a forrásokat is a bontásra fordíthassák. Jávor Benedek elmondta, hogy az árvízkárosultaknak hosszú távon a megsemmisült ingóságaik pótlására is szükség lesz, éppen ezért fel kell mérni, hogy mire van igény.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.