Másutt sincs hely az illegális idősotthonok lakóinak

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján nyilvánosságra hozott illegális, engedély nélkül működő idősotthonok közül többet már be is zártak. Az idős lakókat azonban nagyon nehéz elhelyezni: a családok egy része nem bírja vállalni gondozásukat, a gondozóházak pedig tele vannak.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által közzétett lista alapján több idősek otthonát is felszámolta, lakóik elhelyezése azonban nem egyszerű, mivel ha a hozzátartozók nem tudják megoldani, más szociális otthonokba kerülnek, de az üres helyekre itt is többen várakoznak.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) kedden közölte, hogy az illegálisan működő szolgáltatásokban ellátottak elhelyezése ilyen esetekben a jogszabályok alapján a megyei, illetve fővárosi főjegyző kötelessége. Ez azt jelenti, hogy a lakókat önkormányzati fenntartású, vagy a megyei önkormányzattal ellátási szerződést kötött nem állami, egyházi fenntartású intézményekbe költöztetik. Ez általában soron kívül történik, de amennyiben az ellátottnál fennáll az életveszély, azonnali elszállítással - tették hozzá.

Senki sem kényszeríthető azonban, hogy más helyre költözzön, ezért több beszélgetéssel egybekötve, az idős ember érdekeinek figyelembevételével kell megoldani ezt a problémát - mondták.

Az FSZH emellett hangsúlyozta, hogy az engedéllyel működő szociális intézmények, szolgáltatások ellenőrzése folyamatos. A hatóságok kétévente minden intézményt ellenőriznek, hogy a jogszabályokban előírtak szerint működnek-e. Emellett az első fokon eljáró szociális és gyámhivatalok a listán is feltüntetett intézményekkel kapcsolatos intézkedéseket is folyamatosan ellenőrzik, ezek a hatósági eljárások is különböző szakaszokban vannak jelenleg.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) hozta nyilvánosságra az engedély nélkül működő idősotthonok listáját, amelyek ellen már eljárás is indult. A lista szerint főleg Hajdú-Bihar, Somogy és Pest megyében terjedtek el az engedély nélküli szociális szolgáltatások, amelyek közül a leggyakoribb a bentlakásos szociális intézményi ellátás. A cikkben kiemelték: szakértők úgy vélik, a listán szereplő tizenhét otthon csupán a töredéke az engedéllyel nem rendelkező intézményeknek.

Múlt szerdán Ferencz Zoltánné, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal szociális és gyámhivatalának főosztályvezető-helyettese közölte az MTI-vel, hogy százra tehető azoknak az idős embereknek a száma, akiket engedély nélküli, illegális gondozóházakban ápolnak Hajdú-Bihar megyében, elsősorban Debrecenben, sok esetben méltatlan körülmények között. Csak az elmúlt öt évben harminc, engedély nélküli gondozóház működtetőivel szemben jártak el.

Ferencz Zoltánné megjegyezte: ahhoz, hogy az engedély nélküli otthonokból átirányíthassák a gondozottakat a legálisan működő intézményekbe, jogszabályi változásokra lenne szükség. Ma ugyanis nincs hathatós eszköz sem a gyámhivatal, sem az önkormányzat kezében, hogy kötelező jelleggel beavatkozhasson az elhelyezési folyamatba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.