Nézőpont: holtversenyben az MSZP és a DK

Csökkent a pártválasztók aránya, aminek elsősorban a Jobbik és az MSZP a kárvallottja, a Fidesz-KDNP továbbra is jelentős előnnyel vezet - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amelynek eredményét pénteken juttatták el az MTI-hez.
A szeptember 22. és 26. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készített országos reprezentatív felmérés értelmében a Fidesz-KDNP-vel az összes megkérdezett 34 százaléka szimpatizál, így - mint írták - a nyári alacsonyabb támogatottsági értékek után stabilizálni tudta a párt a támogatottságát.

Az MSZP és a DK ebben a körben 6-6 százalékon áll, az Együtt-PM pedig 3 százalékon. Az LMP támogatottsága 4 százalékos, a Jobbik pedig visszaesett 11 százalékra, a korábbi stabil, 15 százalékos támogatottságáról.

A potenciális szavazók csoportjában a kormánypártok együttesen 45 százalékon állnak, a Jobbik pedig 20 százalékon. Az MSZP és a DK a potenciális szavazók között 12-12 százalékos támogatottsággal bír, az LMP 6, az Együtt-PM pedig 5 százaléknyi szavazatra számíthatna.

A választói aktivitás 49 százalékos.

Hasonló eredményre jutott a Századvég is, amelynek kutatási eredményét csütörtökön tette közzé a Napi Gazdaság. Eszerint stabilan őrzi vezető pozícióját a Fidesz-KDNP mind a teljes népesség, mind pedig a biztos pártválasztók körében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.