Nézőpont: Egymillióval vezet a Fidesz

Két és fél millióra becsüli a Fidesz-KDNP szavazótáborát a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában, "a kormányváltó pártszövetség" tábora 1,5 milliós, míg a Jobbiké 820 ezres. A Heti Válasz megbízásából március 17–19. között, ezer ember megkérdezésével végzett kutatást szerdán juttatták el az MTI-hez.

Az elemzés szerint a kormánypártok támogatottsága februárhoz képest valamelyest növekedett, és jelenleg 40 százalékon áll az összes megkérdezett körében. A baloldali pártszövetséggel 19 százalék szimpatizál, míg a Jobbikkal 12 százalék a teljesen népességben.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a választópolgárok 64 százaléka venne részt a választáson. Így a Fidesz-KDNP szavazótáborának plafonja - a még bizonytalan, de lehetséges szavazók beszámításával - jelenleg 2,5 millió, "a kormányváltó összefogásé" 1,5 millió, míg a Jobbik esetében 820 ezer szavazó - írták.

Az intézet közleménye szerint a Fidesz-KDNP szempontjából a választás végeredménye elsősorban azon múlik, hogy miként tudja mozgósítani táborát - fogalmazta meg véleményét az intézet. A kutatási eredmények alapján jelenleg aktívnak mutatkozik a kormányzó párt tábora, de ennek a viszonylag magas szintnek a megőrzése is fontos feladat - hívták fel a figyelmet.

A Fidesz szimpatizánsainak 76 százaléka részt venne a választáson. Aktív szavazóik erős elkötelezettségét jelzi, hogy 88 százalékuk már évek óta eldöntötte, a kormánypártokra fog voksolni a következő választáson - tették hozzá.

A Nézőpont Intézet elemzése szerint a baloldalnak egyre kevesebb ideje van, hogy meggyőzze potenciális szavazóit arról, hogy reális kormányzati alternatívát tud nyújtani, és ezt nem segítik a különböző korrupciós botrányok sem az MSZP körül. A kutatás alapján a Simon-ügyről az emberek 44 százaléka beszélt az elmúlt hetekben, míg Zuschlag János megjelent könyvéről 24 százalék. Mindkét esetben a negatív vélemények voltak túlnyomó többségben. A választópolgárok 26 százaléka a korrupció kapcsán elsősorban az MSZP-re asszociál, ezzel szemben a Fideszt 16 százaléknyian jelölték meg ugyanebben a kérdésben - olvasható a kutatásban.

A Nézőpont Intézet a Jobbik szempontjából azt tartja nagy kérdésnek, hogy meg tudja-e közelíteni a 2010-es eredményét. A párt kampánya a korábbi radikálissal szemben mérsékeltebb hangnemű - jegyezték meg, hozzátéve, hogy a szavazók ettől függetlenül továbbra is messze a Jobbikot tartják a leginkább radikális pártnak (a válaszolók 44 százaléka).

A közvélemény-kutatás szerint a pártot saját szimpatizánsainak többsége is (57 százalék) inkább radikálisnak gondolja. A radikalizmus nem népszerű: mindössze a szavazópolgárok 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy egy radikális pártra szavazzon - írta a Nézőpont Intézet.

A kutatási eredmények alapján a kisebb pártok közül egyedül az LMP-nek van esélye elérni a parlamenti küszöböt, bár jelenleg egyik bázison sem éri el az 5 százalékot a párt támogatottsága. Az LMP-re voksolást 8 százalék tartja elképzelhetőnek most áprilisban, de ebből 4 százalék "a kormányváltó összefogásra" is szavazna. Az LMP helyzetét az is nehezíti, hogy szűk szavazótáborának is mindössze 62 százaléka menne el most biztosan szavazni.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatását nemre és korra, régiónként, településtípusra és iskolai végzettségre országosan reprezentatív mintán végezte el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.