Nézőpont: Az ellenzékhez tartanak a rejtőzködők

Márciushoz képest nem változott érdemben áprilisban a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében, a rejtőzködők viszont nagyobb arányban vallották be valamely ellenzéki párthoz kötődő szimpátiájukat - tartalmazza a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásának eredménye.
A Heti Válasz megbízásából, április 20. és 25. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés alapján - amelynek eredményét a Nézőpont Intézet szerdán az MTI-hez is eljuttatta - a teljes népesség körében a kormánypártokkal 28 százalék rokonszenvezik, a Jobbik 19, az MSZP 10, a DK 6, az Együtt 3, az LMP pedig 8 százalékos támogatottsággal bír.

A rejtőzködők aránya 26 százalékról 16 százalékra csökkent, a Jobbik, az MSZP és az LMP tábora pedig egyaránt 3 százalékkal nőtt - közölte a Nézőpont Intézet. A kormánypártok tábora a márciusi 29 százalékkal statisztikai értelemben azonos.

A potenciális szavazói bázison a Fidesz-KDNP 36, a Jobbik 28, az MSZP 13, a DK 10, az Együtt 3, az LMP pedig 7 százalékos táborral rendelkezik. A kormánypártok potenciális támogatottságának aránya márciushoz képest nyolc százalékkal alacsonyabb, ám a választási részvételében biztos népességre vetítve az eltérés elhanyagolható, alig több mint 50 ezer fős. A pártok potenciális táborainak egymáshoz viszonyított aránya így elsősorban az ellenzéki szimpatizánsok magasabb aktivitása miatt változott - olvasható a közleményben.

A Nézőpont Intézet közölte azt is: az elmúlt fél évben a Jobbik az elégedetlenek egy részét be tudta csatornázni táborába - többek között a tapolcai időközi választás eredménye is ezt jelzi. A Nézőpont Intézet ugyanakkor azt írta: több olyan strukturális korlát is áll a párt előtt, amely gátat szabhat a további erősödésnek. A Jobbik elsősorban a politikával kevésbé foglalkozó rejtőzködő szavazókat vonta be támogatói közé, az újak jellemzően középfokú végzettséggel bíró, munkás és alsó középosztálybeli, aktív keresők.

A Jobbik a megyei jogú városokban, valamint a falvakban és községekben erősített. "A látszólag mérsékeltebb kommunikációval" megcélzott, új Jobbik-táborba tartozókkal szemben viszont a politikailag aktívabb, régi táborba tartozók inkább a párt nyelvi radikalizmusával értenek egyet, ezért őket a mérsékeltté váló retorika eltántoríthatja a párttól - szerepel a közleményben.

Vona Gábort egy potenciális miniszterelnök-jelölti versenyben csak a teljes népesség 13 százaléka támogatná, tehát kevesebben, mint pártját, míg a kormánypártok esetében teljes az egyezés, a párt támogatói szinte kizárólag Orbán Viktor miniszterelnököt tartják alkalmas kormányfőnek.

A Jobbik 2018-as hatalomra kerülését csak a megkérdezettek 7 százaléka tartaná nagyon jónak, 19 százalék inkább jónak, 29 százalék inkább rossznak, 22 százalék pedig nagyon rossznak. A rejtőzködők, valamint a Fidesz-KDNP és az egyéb ellenzéki pártok szimpatizánsai is döntő mértékben az ellenzők táborát erősítik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.