Lemondtak a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezetői

A városvezetéssel és egyes fővárosi tulajdonú cégek vezetőivel való nézetkülönbségek miatt távozott a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatóságának elnöke és két tagja – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester pénteken.

Az érintettek távozását csütörtökön jelentette be a városvezető. Aznap Bán Tamást, a társaság jelenlegi vezérigazgatóját szeptember 18-i hatállyal a BVK igazgatósági elnökévé választották; ezzel kapcsolatban Tarlós István jelezte, hogy zökkenőmentesen folytatódhat a munka, és nagyon számít a szakemberre a továbbiakban is.

A megüresedő vezérigazgatói posztra a főpolgármester Szarvas Ferencet, a MÁV volt vezetőjét jelölte, a két igazgatósági tag pedig Nagy Márta, a Gazdasági Versenyhivatal korábbi elnökhelyettese és Lantos Csaba üzletember, a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumi elnöke lehet – a személyi döntéseket október 3-án hozza meg a Fővárosi Közgyűlés.

Tarlós István a távozókkal kapcsolatban azt mondta: a társaság igazgatóságában nagyon pozitív eredményeket értek el az elmúlt másfél évben, amiért köszönettel tartozik. Kiemelte Fodor István igazgatósági elnök szerepét, aki eredményesen tárgyalt mások mellett a Fővárosi Vízművek visszaszerzése során.

Lemondásuk okaként említette, hogy nézetkülönbség volt köztük és a városvezetés között a munkafeltételeik, jogosítványaik vonatkozásában, több tulajdonosi garanciát kivettek volna a főváros kezéből. Másrészt voltak súrlódások az igazgatóság és más cégvezetők között is – tette hozzá.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.