Nevet vált az Összefogás

Módosítják az Összefogás nevét a kampányban – ezt Fodor Gábor mondta az MTV Ma reggel című műsorában. A liberálisok vezetője munkatársunk azon kérdésére reagált ezzel, hogy a Nemzeti Választási Bizottság kedden kisorsolta, hogy milyen sorrendben szerepelnek április 6-án a parlamenti választáson a pártok (illetve a nemzeti kisebbségi önkormányzatok) a listás szavazólapokon, és mivel az Együtt 2014 Párt és az Összefogás Párt is megelőzi a balliberális összefogást, a két párt elnevezésének hasonlósága megtévesztheti a választókat.

Fodor Gábor véleménye szerint a kampány hátralévő részében ezért mindenképpen meg kell az "Összefogás" elnevezést változtatni. A politikus arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy a kormányváltást célzó szövetség milyen új névvel áll a választók elé.

A szavazólapon viszont nem kell (és már nem is lehetne) módosítani az elnevezést, hiszen az íven a szövetséghez tartozó négy párt nevének felsorolása – Magyar Szocialista Párt, Együtt - A korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországér Párt, Magyar Liberális Párt – szerepel. Azaz, ha egy választó a Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor nevével fémjelzett összefogásra akar szavazni, kedvenc pártjait név szerint meg fogja találni a szavazó ív vége felé.

Szerdán a Mandiner arról számolt be – a dead giveaway mikroblogon közzétett plakát alapján –, hogy az Összefogás nevét Kormányváltásra változtathatják, egyébként a Milla korábbi kérésének megfelelően. A nyilvánosságra került logó-terven a "Kormányváltás - esély mindenkinek" felirat látható. A Mandiner pedig kiszúrta, hogy az MSZP, a DK és az Együtt 2014 Facebook-profilján is lecserélték a március 15-i nagy, közös rendezvényüket hirdető képeket, ezekről is eltűnt az "Összefogás 2014" logó.

Meglepő impotencia – így kommentálta a névváltást a Mandiner cikkét megosztva Török Gábor. A politológus Facebookon közzétett bejegyzése szerint nem csupán az ellenfélre nincs még mindig egységesen használt "nevük" (lásd a Fidesz Gyurcsány-koalícióját), de még magukat sem tudták normálisan elnevezni. "Amit eddig az Összefogástól/Kormányváltástól, azaz a baloldali ellenzéktől láttunk a kampányban, az komolyan esélyes a rendszerváltás utáni leggyengébb kampányra. Nem azért, mert eredménytelen, hanem azért, mert gyenge, koncepciótlan és következetlen – és könnyen lehet, hogy ezért (is) eredménytelen".

Tényleg Kormányváltás lesz az új szlogen

Valóban lecserélik a baloldali ellenzéki pártok a közös szlogenjüket - erősítette meg Molnár Zsolt szocialista kampányfőnök az atv.hu-nak. Molnár hozzátette, az „Összefogás" kifejezés amúgy sem szerepelt volna a szavazólapon és már mindenkiben tudatosult, hogy létrejött az ellenzéki összefogás, ezért nem érdemes olyan szlogent használni a kampány finisében, ami egyébként egy másik párt neve, így a szavazáskor akár megtévesztő is lehet. A „Kormányváltás" lesz az új szlogen - tette hozzá Molnár Zsolt, az április 6-ai méteres szavazólapon így továbbra is csak az összefogásban részt vevő pártok nevei lesznek feltüntetve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.