Nettó százezres fizetésemelés - Álom vagy valóság?

Az önkormányzatok szövetsége százezer forinttal növelné a köztisztviselők havi nettó jövedelmét, a szervezet felsorakozott a közszolgálati dolgozók szakszervezetének javaslata mögé.

A polgármesterek is felsorakoztak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) fizetésemelési javaslata mögé – derült ki a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) legutóbbi fórumán.

Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára a Napi Gazdaságnak elmondta, a városvezető díjazására is vonatkozó közszolgálati bérrendezés már nemcsak jövedelmi, megélhetési kérdés, de közszolgálati, politikai feladat is. (Több mint 6 éve nem változtak a bértarifák.)

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, a polgármesteri és köztisztviselői javadalmazás kérdése halaszthatatlan. Ez előfeltétele a későbbi életpályamodell bevezetésének.

A TÖOSZ elnöksége a napokban kezdeményezte, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az esztendőben, de legkésőbb 2015. január elsejétől, továbbá kapjanak érdemi bérfejlesztést azok a közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.

A főállású polgármesterek díjazása jelenleg a lakosság számától függően bruttó 270 ezer és 638 ezer forint között van. (A 38 650 forint illetményalap legalacsonyabb szorzószáma 7 az ezernél kevesebb lakosú települések esetében, a legmagasabb pedig 16,5.)

Az ősztől hatályba lépő módosítás értelmében az 500-nál kevesebb lakosú települések polgármestere a helyettes államtitkár illetményének 20 százalékát keresné, ami bruttó 149 ezer forint. A lakosságszámtól függően a százalékarány legfeljebb 80 százalék lehet, azaz a 30 ezer lakos feletti város esetében a polgármester fizetése 598 ezer forint – szemben a bruttó 638 ezerrel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.