Netadó: Ujhelyi az Európai Bizottságtól vár választ

Írásbeli kérdést nyújtott be szerdán Ujhelyi István, az EP szociáldemokrata frakciójának magyar delegációvezetője az Európai Bizottsághoz a kormány által Magyarországon bevezetni kívánt internetadóval összefüggésben - közölte az MTI-vel a képviselő irodája.
Az MSZP-s politikus - aki az Európai Internet Alapítvány vezetőségének is tagja - a többi között arra vár választ a testülettől, hogy a tervezett adóteher megfelel-e az uniós alapértékeknek, így például az információhoz való szabad hozzáférés elvének.

A politikus emlékeztetett, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik korábbi állásfoglalása értelmében az internethez való hozzáférést alapvető emberi jognak kell tekinteni, és a szólásszabadsághoz hasonlóan tiszteletben kell tartani.

Ujhelyi arról is tájékoztatást vár a bizottságtól, hogy a tervezet szerint az adatforgalmat sújtó magyar internetadó mennyiben egyeztethető össze a roamingdíjak radikális csökkentéséről, majd annak későbbi teljes kivezetéséről szóló európai törekvéssel; illetve, hogy mit tud tenni az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a tagállamokban minél szélesebb körben és minél olcsóbban hozzáférhető legyen az internet-szolgáltatás.

Ujhelyi István írásbeli kérdésében hangsúlyozta, hogy korábban is ellenezte az internetadót.

"Ez most nem más, mint az Orbán-kormány diplomáciai és korrupciós botrányáról való figyelemelterelés, illetve annak beismerése, hogy a Fidesz-kabinet szabad pénzügyi forrásai elapadtak, és az ország minimális működésének fenntartása érdekében kénytelen az utolsó, még nem lerabolt szektorok kifacsarásához nyúlni. Akár emberi alapjogokon is átgázolva" - áll a képviselő által az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A politikus ezzel összefüggésben Navracsics Tibor biztosi jelölésére is kitér, kiemelve, hogy a Fidesz szerint a magyar biztosnak szánt tárca azért kiemelten fontos, mert ifjúsági biztosként az európai fiatalokért, "Európa jövőjéért" lesz felelős.
"Ha ez valóban így van, nyilván Navracsics Tibor lesz az első, aki figyelmezteti Orbán Viktort, hogy az internetadó korlátozza a magyar fiatalok információhoz való jutását és ismereteik, tudásuk bővítését. Ez pedig vállalhatatlan. Különösen úgy, hogy egyszerű pénzbehajtásról van szó" - zárul az MSZP alelnökének közleménye.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.