Népszava: Meggyes nem akar lelépni Esztergomból

A fideszes Meggyes Tamás nemrég a Magyar Hírlapból tudta meg, hogy távozik a közéletből. A Népszavának viszont azt mondta: nem tervezi, hogy lelép.

A helyi Fidesz elnöke nemrég a Magyar Hírlapban "üzent" Meggyes Tamás volt fideszes polgármesternek, tényként közölve távozását a közéletből - a teljes kormánypárti frakcióval együtt. Meggyes azonban a Népszavának nyilatkozva cáfolta, hogy "lelépne". 

Teljes a káosz az esztergomi Fideszben: úgy tűnik, "csak" Meggyes Tamás volt polgármesternek felejtettek el szólni arról, hogy úgy döntött, a teljes helyi kormánypárti frakcióval együtt kivonul a közéletből és nem indulnak a 2014. őszi önkormányzati választáson - írja legfrissebb számában a Népszava. A selyemzsinórként is értelmezhető "üzenetet" az esztergomi Fidesz elnöke tudatta a Magyar Hírlapon keresztül. 

György Róbert úgy fogalmazott: "Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra (...) Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson."

A Népszava megkérdezte Meggyest is, aki a lapnak cáfolta, hogy ilyen szándékai lennének, illetve erről a helyi szervezetben döntöttek volna, sőt azt is mondta a napilapnak, hogy a tízfős frakció nyolc tagja információi szerint egy év múlva újraindulna a képviselői helyéért.

Ezzel szembesítették György Róbertet is, aki a Népszavának azt mondta, "nem felejtettük el őt megkérdezni, de az okozhat disszonanciát, hogy Tamás egy magán- vagy háttérbeszélgetést talán nem tekint a saját, hivatalos álláspontjának." 

A napilap szerint Meggyes a napokban találkozik Györggyel, hogy tisztázzák a helyzetet. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.