Népszámlálás: Kezdődik a pótösszeírás

Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.

Virágh Eszter elmondta: bár a pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, a keddi ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Az egy héten át tartó pótösszeírásra a legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban - legnagyobb arányban a fővárosban - még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

Vidéken a helyi polgármesteri hivatalok, Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. Annak, aki mozgásában korlátozott, vagy más egyéb okból nem tud bemenni a hivatalba a pótösszeírásra, a szóvivő azt javasolja, ezt telefonon jelezze az önkormányzatnak, és hozzá feltehetőleg számlálóbiztost küldenek majd ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.