Nemzetközi felháborodás Geréb Ágnes fogvatartása miatt

A brit Királyi Bábakollégium is Geréb Ágnes szabadon bocsátását követeli.

A brit Királyi Bábakollégium (Royal College of Midwives, RMC) Geréb Ágnes azonnali szabadon bocsátását követeli, és azt, hogy bánjanak vele igazságosan - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A brit bábakollégium csatlakozik azokhoz, akik "mélyen elítélik azt, ahogyan Geréb Ágnessel bánnak, és követelik Geréb doktornő azonnali szabadon bocsátását és azt, hogy Magyarországon szabályozzák a bábák kórházon kívüli tevékenységét" - írták a közleményben, amelyben kitértek arra: Geréb Ágnes a nők érdekében próbál dolgozni, és ahogy a hatóságok bánnak vele, az a szervezet szerint átlépi az emberiesség határait.

"Letartóztatták, bebörtönözték és embertelenül bánnak vele. Mérhetetlenül igazságtalan, hogy egy nővel így bánjanak - kéz- és lábbilincsbe verjék és családját a lehető legrövidebb ideig láthatja - immár 49 napja" - tették hozzá. Úgy vélik, minden nő joga megválasztani azt, hol és hogyan akar szülni. Álláspontjuk szerint egy európai szintű szabályozásnak kell legálissá tennie, hogy a szülésznők bárhol, a szülő nő által megválasztott helyen dolgozhassanak. A közlemény szerint a Királyi Bábakollégium Nagy-Britannia egyetlen olyan szakszervezete, amely bábákat képvisel.

Geréb Ágnes előzetes letartóztatását november 23-án hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság; a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász január 8-ig marad előzetesben. Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.