Nemzetközi bojkott a Hankook ellen?

A Hankooknál tapasztalt szakszervezet-ellenes gyakorlat elleni tiltakozás gyanánt nemzetközi bojkottfelhívás kibocsátását is fontolóra veszi a gumiipari dolgozókat tömörítő IndustriAll Global Union szakszervezeti szövetség.

Globális bojkottot fontolgatnak a Hankook ellen a nemzetközi szakszervezetek - hangzott el a napokban a Gumiipari Világkonferencia budapesti tanácskozásán, amelyet a 140 országot, összesen ötvenmillió munkavállalót képviselő IndustriAll Global Union és a mintegy harmincezer tagot tömörítő magyar vegyipari szakszervezeti szövetség, a VDSZ rendezett – tudatja közleményében a VDSZ.

A konferencián az iparág szereplői, 16 ország csaknem száz küldötte megvitatta egyebek mellett a jövőben tervezett közös nemzetközi akciókat, s ennek részeként merült fel a Hankooknál tapasztalt szakszervezet-ellenes gyakorlat - többek között a cég rácalmási telephelyén történt visszásságok – elleni fellépés lehetősége, a globális összefogás terve.

A tanácskozáson elhangzott: amennyiben a koreai tulajdonú társaság továbbra sem hajlandó a helyi jogi keretek között és az európai szokásoknak megfelelő munkaügyi kapcsolatot fenntartani, fel fogják szólítani a világot - kis- és nagykereskedőket, valamint egyéni vásárlókat -, hogy ne használjanak Hankook-gumiabroncsokat, amíg a cég nem változtat a kifogásolt magatartásán.

A hazai helyzet iránt érdeklődő nemzetközi szakszervezeti vezetők kérdéseire válaszolva Székely Tamás, a VDSZ elnöke hangsúlyozta, a Hankooknak fontos szerepe van a foglalkoztatásban, különösen Rácalmáson és vonzáskörében, hiszen kétezer munkahelyet hozott létre, ám ez, de még a kormány által „adományozott” kiemelt stratégiai partnerségi cím sem mentesíti a menedzsmentet a törvények betartása alól. Márpedig a rácalmási gyárban folyamatosan harcolni kell a legalapvetőbb jogokért is – állítja a VDSZ közleménye –, s úgy tűnik ennél a cégnél semmibe veszik az ILO (az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete) előírásait - összegezte az elnök.

A tanácskozás résztvevői elfogadták: hamarosan visszatérnek a problémára, s az addig tapasztaltak alapján döntenek a tervezett akcióról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.