Nemzeti összetartozás ellenzék nélkül

Nemzeti összetartozás bizottság néven új testület jött létre az Országgyűlésben. A bizottságnak tizenkét tagja lesz.

Kövér László házelnök nyújtotta be csütörtökön a határozati javaslatot, melyet az Országgyűlés 314 igen 46 nem 3 tartózkodással fogadott el.

A határozati javaslat szerint 2011-ben, az állampolgársági törvény kiterjesztésével, a Magyarország határain kívül élő magyar emberek és a magyar állam között közjogi kapcsolat létesítésének a lehetősége nyílik meg, amely az elmúlt kilencven, illetve elmúlt húsz esztendőhöz képest alapvetően új helyzetet és lehetőségeket teremt, valamint új feladatokat ró a magyar-magyar kapcsolatok területén a kormányzatra, illetve a kormány feletti ellenőrzést gyakorló Országgyűlésre egyaránt.

A javaslat indoklása szerint a 2010-es választások után kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azt a politikai szemléletváltást, mely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, ezen ügyek vitele kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata.

A javaslat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozza a Nemzeti összetartozás bizottságát, illetve a megváltozott feladatkörnek megfelelően módosítja a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága nevét.

A határozat 2011. január 1-jén lép hatályba. A testület elnöke Potápi Árpád János (Fidesz), alelnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) és Szili Katalin (független). Tagjai, Ékes Ilona (Fidesz) Hoppál Péter, (Fidesz), Kőszegi Zoltán (Fidesz), Révész Máriusz (Fidesz), Kalmár Ferenc András (KDNP) és Stágel Bence (KDNP) valamint Szávay István (Jobbik).

Az LMP frakciója az Országgyűlés első tavaszi ülésnapján tesz javaslatot a bizottság tagjára. Tóbiás József, az MTI-nek úgy nyilatkozott: az MSZP nem jelöl tagot a bizottságba. Indoklásképpen azt mondta: pártja a házbizottság csütörtöki ülésén azt kérte, ne most döntsön a határozati javaslatról a parlament. Véleménye szerint nehéz olyan bizottságról dönteni, melynek nincsenek meghatározva a céljai, a feladatai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.