Nemzeti Együttműködés Programja - benyújtották a kormányprogramot

Elkészült a kormányprogram, s azt délután 3 órakor be is nyújtották az Országgyűlésnek.

A dokumentumot - melynek címe a Nemzeti Együttműködés Programja - Szijjártó Péter, leendő miniszterelnöki szóvivő vitte be az Országházba, s H/47-es számon iktatták is.

Orbán Viktor maga írta a kormányprogramot, s noha egyes hírek csúszásról szóltak, a dokumentum időben jutott el a T. Házba.

Szijjártó Péter a helyszínen nyilatkozva elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot.

A szóvivő az összesen 85 oldalas kormányprogramban szereplő konkrét intézkedések között említette az adócsökkentést, az adórendszer egyszerűsítését, a munkahelyteremtést, a szociális biztonság helyreállítását, valamint az otthonteremtés, illetve a fiatalok támogatását.

Szijjártó Péter érkezik a kormányprogrammal
Szijjártó Péter érkezik a kormányprogrammal

A program részletesen:  a szociális témákkal , a gazdasággal, a renddel és közbiztonsággal, az egészségüggyel, valamint a demokratikus normák helyreállításával foglalkozó fejezeteket ismertető írásainkban.

Az első szocialista reakciók azt emelik ki, hogy nem sok konkrétum derül ki a programból. Lendvai Ildikó szerint a kormányprogram "nagyra fújt luftballon, ami kívül színes, belül üres", sok benne a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés mint a válasz, "konkrétum pedig szinte semmi".

A kormányprogram tárgyalását pünkösd után, kedd délután kezdi a parlament. Akkor Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök ismerteti a programot, aztán a frakciók vezérszónokai következnek. A vita szombaton Orbán VIktor zárszavával zárul - aztán az Országgyűlés egy gombnyomással szavaz a programelfogadásáról és Orbán Viktor miniszterelnökké választásáról.

Orbán Viktor és miniszterei szombaton teszik le az esküt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.