Továbbra is nemzetbiztonsági kockázat a jobbikos képviselő

A Jobbik megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elutasította Staudt Gábor panaszát, amelyet az Alkotmányvédelmi Hivatal azon döntése ellen adott be, amelyben nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette őt és három jobbikos társát.

A határozat alapján Staudt Gábor továbbra sem lehet a nemzetbiztonsági bizottság tagja - emlékeztet a Jobbik közleménye, amely szerint a testület döntése ellen a jobbikos képviselő a bíróságon keres jogorvoslatot.

A Jobbik szerint a nemzetbiztonsági bizottságot "korábban nem zavarta az a körülmény, hogy köztörvényes bűnözők, maffiavádakkal illetett belügyminiszter, kommunista titkos ügynökök lettek tagjai, illetve kerültek kapcsolatba e bizottsággal. Őket csak egy 27 éves nemzeti elkötelezettségű jogász fiatalember jelenléte zavarta".

A párt közleménye úgy fogalmaz: "a döntés kapcsán megvalósult az emberek által joggal rettegett vörös-narancsos forradalmi nagykoalíció. Staudt Gábor bűne mindösszesen annyi volt korábban, hogy törvényes keretek között fejezte ki politikai véleményét a terrorista Gyurcsány Ferenc által vezetett rezsimről" - zárul a közlemény. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.