Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint még ha minden körülmény azt sugallja is, hogy erre nincs lehetőség, mindig lehet a jót, az életet választani, és az embereknek ma is erkölcsi kötelezettségük a jó mellett dönteni. A Holokauszt Emlékközpont, a Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Lehet nemet mondani címmel szervezett tanácskozást, hogy felidézzék azoknak a helytállását, akik 1938 és 1945 tavasza között Magyarország akkori területén nemet mondtak a történelmi együttélés felrúgására, a nemzet erkölcsi hagyományainak megsértésére, ellenszegültek az akkori törvények által lehetővé tett kirekesztési intézkedéseknek, a jogfosztásnak, az embertelenségnek és az üldöztetésnek.

A konferencia megnyitóján Németh Zsolt azt mondta, az embermentők tudatos döntést hoztak "az élet, mások élete mellett", még ha ez sokszor a saját életük elleni döntést is jelentette. "A náci rezsim sötétsége közepette" mertek nemet mondani, "csillagként ragyogtak az éjszakában", bizonyították, hogy volt lehetőség "a jó választására a rossz ellenében", az élet választására a halál ellenében – tette hozzá. Hangsúlyozta: az embermentők ma is példaként szolgálnak.

Úgy fogalmazott, sokan voltak, akik "nem mondtak semmit", így "belesodródtak egy gonosz rendszerbe, amelynek fásultan részeivé váltak". Voltak olyanok is, akik "igent mondtak a halálos rendszerre" anyagi érdekből vagy félelemből, hogy elveszítik egzisztenciájukat, vagy azért, mert követői voltak "az emberellenes, kereszténységellenes náci ideológiának" – mondta. Mint mondta, azért szervezték május 15-re a konferenciát, mert 1944-ben ezen a napon kezdődtek el a tömeges deportálások Magyarországról, és 1942-ben ezen a napon gróf Esterházy János a pozsonyi parlamentben egyedüliként szavazott nemmel a szlovákiai zsidók deportálásáról előterjesztett jogszabályra.

Hangsúlyozta, abszurd, hogy van olyan ország az EU-ban, ahol "az egyik kiemelkedő erkölcsi példát" még mindig háborús bűnösként tartják számon. Esterházy János életét történelmi vizsgálat tárgyává kell tenni, és a zsidók üldözése elleni "következetes erkölcsi kiállásának" a rehabilitációjához kell vezetnie – jelentette ki.

Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet arról beszélt, hogy a holokauszt vízválasztó volt a történelemben, utána semmi sem volt olyan, mint korábban, mert azokban az években "az emberiség a legrosszabb arcát mutatta". Az embermentők, akik akár a saját életüket is feláldozták, mindenképpen jó példát mutattak – mondta. Kifejtette: ezek az emberek nem feltétlenül akartak embermentők lenni, de amikor a zsidók a segítségüket kérték, nem mondtak nemet, és ez örökre megváltoztatta az életüket.

Az egykori svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről szólva azt mondta, nem konvencionális módszereket alkalmazott a zsidók mentésére – például lefizetett embereket –, de sok életet mentett meg, és vezető szerepet játszott a zsidók segítésében, szimbólumává vált az embermentésnek. Christian Mühlethaler budapesti svájci nagykövet hangsúlyozta, az embermentők a saját életük veszélyeztetését is vállalva az embertelenség ellen emeltek szót. Tevékenységük jelentőségét növeli, hogy akkoriban az emberek saját lelkiismerete volt mérvadó, míg ma már több kollektív érték ad iránymutatást – mutatott rá, megjegyezve: az emberi jogok világosan megmutatják, mi nem tolerálható. Ezek a kollektív alapelvek egyebek mellett a második világháborúban szerzett tapasztalatokból alakultak ki, így a holokauszt is hozzájárult annak kodifikálásához, mi az, "amit soha többé nem fogadhatunk el" – mondta.

Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet kiemelte, a nemzetközi jog ma már rendelkezik az emberi jogokról, de még mindig kivégeznek embereket vallási vagy etnikai hovatartozásuk miatt a világban. Raoul Wallenberg példaértékűen tett tanúbizonyságot a bátorságról, de ma is megpróbálhat mindenki a saját képességeihez képest változást elérni a világban – hangoztatta.

A konferenciát a Wallenberg-emlékév keretében rendezik meg. Az 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg közvetlenül, azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket.

Esterházy János (1901–1957) a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején következetesen küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A második világháborúban a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül szavazott az akkori fasiszta szlovák állam törvényhozásában a zsidók deportálása ellen. Ennek ellenére a háború után háborús bűnösnek nyilvánították és halálra ítélték. Később az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták.