„Összefonódott az életem mindennel, mindenkivel. Azzal a múlttal, amit nekem tulajdonítanak. Hiába mutatnak bármilyen bizonyítékot ellenem a Fenyő-ügyben, ha én tudom biztosan, hogy nem én voltam”.

A magyarul jól beszélő hatszoros bérgyilkossággal vádolt szlovák Josef Rohác szavai ezek, aki 2008. őszi prágai elfogása óta először szólalt meg a magyar sajtóban, P. Gál Judit Halálosztók című könyvében. Az Ördögök ügyvédei sorozat részeként a napokban megjelent kötet 22 gyilkosság krónikája a Fenyő-ügytől Szita Bence kegyetlen meggyilkolásáig.

Rohác, a Fogorvos (mert állítólag egy fogorvosi táskában hordta a gyilkoláshoz használt eszközeit), mások Patkányként ismerték (bár az interjúban tagadja, hogy őt valaha is bárki így nevezte volna), az interjú előtt kikötötte: a folyamatban lévő ügyeiről nem beszél. A Fenyő-ügyhöz, az Aranykéz utcai robbantáshot és a még ezek előtt történt Cinóber-gyilkossághoz, amelyek elkövetésével meggyanúsították, vagy már meg is vádolták, épp ezért csak annyi hozzáfűznivalója volt, hogy egyiket sem ő követte el.

Határozott nemmel válaszolt P. Gál kérdésére, hogy ölt-e embert, kissé bizonytalanabbal arra, hogy képes lenne-e rá.

Rohác a már a bíróság előtt folyó Fenyő-üggyel kapcsolatban azt mondta, ő Prágában bujkált, amikor a médiamogult meggyilkolták. „Ha kívülálló lennék, és valaki nekem ugyanezt a történetet elmondaná a Fenyő-ügyről, az ellenem kreált bizonyítékokról, én se hinnék neki. Sajnos ezt el kell ismernem. De ez nem változtat azon, hogy a gyilkosságot nem én követtem el”.

Rohácot 2008 őszén fogták el Prágában, ahol több mint tíz évig bujkált. Mint most elmesélte, egy barátja bérelt neki lakást – stílszerűen a csehek egyik nemzeti hőséről elnevezett „Rohác” utában.

A magyar rendőrség akkori hivatalos közlése szerint egy rutinszerű közlekedési ellenőrzés során Rohácot tetten érték, amint részegen a forgalommal szemben hajtott autójával egy egyirányú utcában, majd hamis szlovák személyi igazolvánnyal próbálta igazolni magát. P. Gál könyvében olvasható először Rohác verziója az elfogásáról.

Egy barátja születésnapját ünnepelték. Szabálytalanul parkolt le a bár előtt, korábban már meg is bírságolták ugyanott, így amikor a társaság úgy határozott, hogy egy másik helyen folytatják a mulatozást, úgy döntött, átparkol egy olyan helyre, ahol nem büntethetik meg. Azonban éppen akkor érkeztek meg a rendőrök. Azt hitte, kifizeti a bírságot és ezzel vége. A (hamis) papírjai rendben voltak, számos igazoltatáson túljutott már velük.

Csakhogy az a szlovák férfi, akinek a nevét akkor bő egy évtizede használta – valahol a magyar határ közelében élt az illető, és még soha nem járt Csehországban – egy hónappal Rohác elfogása előtt Prágába ment dolgozni. Megerőszakolt egy nőt, de rövid úton elfogták. Rohác verziója szerint a rendőrök először azt hitték, az a másik férfi használt hamis személyazonosságot, ám egy idő után rájöttek, hogy nem, sőt arra is, hogy ki ő valójában.

Rohácról az elmúlt tíz évben mind a magyar, mind a szlovák hatóságok szinte tényként állították, hogy szoros kapcsolatban állt a Meciar-érában a szlovák titkosszolgálattal, a SIS-szel. Azt feltételezték róla, hogy a SIS megbízásából robbantott pokolgépet 1998 tavaszán a Fidesz Lendvay utcai székházánál, Torgyán József és Szájer József lakása előtt, s ő helyezett el bombát a Kisgazdák Belgrád rakparti központja előtt is, de ez utóbbit valamiért nem sikerült működésbe hozni.

Ugyanakkor a rendőrségnek számos bizonyítéka van arra is, hogy bizonyos ideig a Béke Hotel egyik szobájában tárolták az Aranykéz utcai merénylethez használt pokolgépet. A szobát Rohác és társai vették ki hamis szlovák diplomata-útlevéllel – a nevükre szóló diplomata-útlevelek ugyancsak Rohác és csapatának titkosszolgálati kötődését valószínűsítik.

– Igaz, hogy a Mechiar-érában a titkosszolgálat katonája volt? – kérdezte tőle P. Gál.

– Nem. Azt írták rólam, hogy Patkány a becenevem. Kreáltak rólam egy történetet, és tíz év alatt, amíg szökésben voltam, újabb és újabb hazug információkat szivárogtattak a sajtónak, ezzel akartak provokálni, hogy elkaphassanak. A rólam szóló történetek legnagyobb része egyszerű mese. Úgy születtek, mint a népmesék. Vesznek egy pici valóságot, aztán költenek köré egy történetet.

Ismerői szerint Rohác maga is mestere a legendakeltésnek. P. Gál azt mondja, rendkívül intelligens ember benyomását tette rá, és azokban a kérdésekben, amelyekre hajlandó volt válaszolni, szerinte őszinte volt. Nem biztos, hogy a teljes igazságot mondta el, de amit elmondott, arról már neki magának is meggyőződése, hogy az az igazság.

A Rohác-sztori mellett a könyv számos, a közelmúltban nagy port kavart gyilkosságot dolgoz fel a már elítélt vagy ítéletükre váró tettesek, védőik és hozzátartozóik szemszögéből.

– A Szita Bence-gyilkosság adta az utolsó lökést a könyv megírásához – magyarázza az írónő.  – Hat év gyes után visszatértem a munkába és szembesültem azzal, amit a gyermekeivel otthon lévő kismamaként is láttam, hogy sokkal, de sokkal több brutális gyilkosság történik, mint korábban. Egyes esetek pedig egyszerűen megmagyarázhatatlanok, már ha egy gyilkosságra egyáltalán lehetséges magyarázat.

Pedig van. Legalábbis az elkövetőknek van. Gere Ákos, a pécsi egyetemi lövöldöző senkit nem akart megölni – azt mondja. Földes-Szabó Attila a (Budapest) Fő utcai órásgyilkosságért évekig ült előzetesben, majd felmentették, de éppen csak elköltötte a 25 milliós kártérítését, kettős gyilkosság gyanújával újra rács mögé került. Szerinte, akár az első ügyében, a rendőrség most is melléfogott. Péntek László, a pécsi rendőrségi prichológus, Bándy Kata gyilkosa pedig ittasan és bedrogozva „csak” szeretkezni akart. Nem tudta elviselni, hogy az utcán leszólított ismeretlen fiatal csinos nő visszautasította, ezért megölte. Volt élettársa azonban nem hiszi, hogy egyedül követte el tettét. A könyben megszólaló Juhász Eszter szerint ugyanis Péntek egyedül erre nem lett volna képes, még akkor se, ha a bíróságon feltárt tények mást mondanak.

– Tizennyolc éve dolgozom bűnügyi újságíróként – mondja a könyv talán legfelkavaróbb történetét kommentálva P. Gál Judit. – Láttam már egyet s mást, beszéltem mindenféle bűnözővel, de soha nem okozott gondot leülni velük, meghallgatni az ő verziójukat. Az én dolgom a tájékoztatás, minél több embert meghallgatva, minél több szemszögből bemutatni a történetet. Az ítélkezés a bíró dolga, nem az enyém. Ám amikor a Szita Bence gyilkosaival való találkozóra készültem, belázasodtam. Az egész testem tiltakozott ez ellen a munka ellen.

A 11 éves Szita Bencének – mint emlékezetes – azért kellett meghallnia, mert nevelőapja barátnője szerint a kisfiú volt az akadálya annak, hogy ő és a nevelőapa boldogságban élhessenek. A nevelőanya P. Gállal sem tett kivételt. Senkinek nem nyilatkozik. Nyilatkozott viszont az a viszgálótiszt, aki megtörte a gyilkosokat és felbujtójukat, akinek a keresztkérdései közepette egyre-másra elszólták magukat, míg végül feltárult a történet valódi háttere.