Nem volt bűntett a Hankook földvásárlása

Nem történt hűtlen kezelés a dunaújvárosi Hankook gumiabroncs-gyár 2006-os ingatlanszerzésekor, a főügyészség lezárta a nyomozást. A Fidesz annak idején azért tett feljelentést, mert szerint több százmilliós kár érte a várost miatt, hogy a gyárnak szánt telket az önkormányzat egy magáncégbe apportálta, és az adta tovább.

Lezárta a nyomozást a Hankook 2006-os dunaújvárosi földvásárlása ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség, amely a kétéves vizsgálat végén sem bűncselekményt, sem gyanúsítottat nem talált. Ez azt jelenti, hogy nem történt hűtlen kezelés a dél-koreai gumiabroncs-gyár ingatlanszerzésekor.

Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, az ügyben Dorkota Lajos, Dunaújváros fideszes alpolgármestere 2007 tavaszán tett feljelntést ismeretlen tettes ellen, mivel álláspontja szerint a vitatott ingatlaneladással több százmillió forintos kár érte a várost. Az önkormányzat ugyanis előbb egy magáncégbe - a Pentele Projekt Kft.-be - apportálta a Hankook által igényelt 56 hektáros területen lévő húszhektáros földjét, majd néhány nappal később 176 millió forintért kiszállt a vállalkozásból.

Ez azt jelentette, hogy a város négyzetméterenként 880 forintos áron vált meg a földjétől, miközben később a Hankook négyzetméterenként 3800 forintot adott az ingatlanért a Pentele Projekt Kft.-nek.

A nyomozás azt állapította meg, hogy nem történt hűtlen kezelés, ugyanis a földadásvétel feltételeként a Pentele Projektnek a vételárral nagyjából megegyező - 2,1 milliárd forintos - közműfejlesztést kellett végrehajtani a területen. Dorkota Lajos kérdésünkre válaszolva azt közölte: meglepőnek és érthetetlennek tartja az ügyben alig egy hónapja eljáró Központi Nyomozó Főügyészség döntését, különösen azok után, hogy a Fejér megyei főügyészség az idén áprilisban még megalapozottnak találta a hűtlen kezelés gyanúját.

Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere a nyomozás lezárása kapcsán azt mondta: a földügylettel nem hogy kárt nem okoztak Dunaújvárosnak, hanem megteremtették egy sikeres beruházás - a ma már 1250 embernek munkát adó Hankook-gyár megépítésének - feltételeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.