Nem vicc: Halász Jánossal dolgoztatják át a kitüntetések rendjét

Balog Zoltán arra utasította Halász János államtitkárt, hogy dolgozza ki a művészeti díjak adományozásának új rendjét. Az ügy pikantériája, hogy éppen Halász volt az, aki Szaniszló Ferenc Táncsics-díjával "jégre vitte" Balogot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ma közleményben adta hírül, hogy Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára még ezen a héten megkezdi az egyeztetést a szakmai szervezetekkel a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjéről. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a múlt héten kérte erre az államtitkárt. A közlemény szerint Halász János a megbízásnak eleget téve elkezdte a munkát, amelynek során áttekinti a jelölési és bírálati rendszert, s javaslatot dolgoz ki annak módosítására. A szakmával való aktív párbeszéd folytatását szem előtt tartva már a héten megkezdi a szervezetek képviselőinek meghallgatását.

Mint ismert, nemzetközi botrányt okozott, hogy Balog Zoltán Táncsics-díjat adott át a furcsa nézeteiről és összeesküvés-elméleteiről elhíresült Szaniszló Ferencnek, az Echo Tv műsorvezetőjének. Később kiderült, hogy Szaniszló kitüntetése mögött Halász János állt, annak ellenére, hogy a jelölő bizottság sem értett egyet Szaniszló díjazásával.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.