Nem vallott Gyurcsány ellen Tátrai

Bilincsben, rabszíjon vezették elő Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Fejér Megyei Bíróságon, ahol pénteken folytatódott a vagyonkezelő által a sukorói állami területek visszaszerzéséért indított polgári per. Az hűtlen kezeléssel gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Tátrait ezúttal tanúként hallgatták meg.

A sukorói kaszinóberuházás ügyében jelenleg három eljárás folyik. A Központi Nyomozó Főügyészség 2009 tavasza óta folytat nyomozást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, amelyben már gyanúsítottakat is találtak: Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, valamint Császy Zsolt értékesítési és jogi igazgató  jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

A per tárgya
Sukoró, 2009. augusztus 3. Fejér megyében a Velencei tónál, Sukoró közelében az evezős pálya környékén a tervezett King City nevű, háromezer-ötszáz vendég befogadására alkalmas szálloda és szórakoztató komplexum valamint kaszinó beruházás helyszíne. MTI Fotó: H. Szab Sndor

Az ügyben egy másik büntetőeljárás is zajlik: a székesfehérvári ügyészség közokirat-hamisítással vádolta meg Joáv Blumot, a Sukoróra tervezett King's City befektetőinek magyarországi megbízottját, aki a vádirat szerint úgy szerzett magának sukorói lakcímkártyát, hogy valójában egy percig sem lakott a településen lévő ingatlanában. Ez a per a Székesfehérvári Városi Bíróságon folyik, de még nem született első fokú ítélet, amelynek az a legfőbb oka, hogy Blum – leginkább egészségügyi okokra hivatkozva - eddig már több alkalommal is kimentette magát a tárgyalásokról.

A Sukoró-ügyben tavaly ősz óta egy polgári per is zajlik: ezt az MNV Zrt. indította Joáv Blum alperes ellen a 2008-as ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért. Ebben a perben  tartott tárgyalást pénteken a Fejér Megyei Bíróság, ahol ezúttal tanúként hallgatták meg Tátrai Miklóst, akit a fegyőrök bilincsben, rabszíjon vezettek be a tárgyalóterembe.

Tátrait a bíróság előtt elsősorban a telekcsere-szerződés létrejöttének körülményeiről faggatták. Az egykori MNV-vezér elmondta, 2008 májusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában találkozott először a kaszinóberuházást tervező befektetőkkel, és ott hallott első ízben a telekcsere-elképzelésről. Joáv Blum albertirsai és pilisi termőföldeket ajánlott fel a Velencei-tó északi partján lévő összesen 70 hektáros állami területért.

- Azon a találkozón nem azt az utasítást kaptam a kormányfőtől, hogy hajtsuk végre a csereügyletet, hanem azt, hogy amennyiben arra van jogi lehetőség, segítsük elő a kontraktus megkötését – állította Tátrai, aki szerint az MNV megvizsgálta a dolgot, és azt állapította meg, hogy a telekcsere jogi feltételei adottak voltak, így azt jogszerűen le lehetett bonyolítani. Hozzátette: a sukorói földeket kezelő állami szervezetek úgy nyilatkoztak, hogy nincs szükségük a Velencei-tavi területre, ellenben a Pest megyei ingatlanok egy részére a 4-es főút építése során az államnak szüksége lesz, ráadásul a  befektetők vállalták, hogy kifizetik az ingatlanok közötti értékkülönbözetet.

Tátrai elmondta, hogy eddig öt értékbecslés született a telekcserében érintett ingatlanokról, ezek többsége közel azonos eredményt hozott, azaz mintegy 300 milliós értékkülönbözetet állapított meg. Ugyanakkor az ügyészség által megrendelt értékbecslés szerint valójában 1,3 milliárd forinttal ér többet a sukorói ingatlan Blum gyümölcsöseinél (Az ügyészség erre az értékbecslésre alapítja a hűtlen kezelés gyanúját).

A tárgyaláson elhangzott, hogy Tátrai ma is jogszerűnek ítéli az ingatlancsere-szerződés előkészítését és megkötését. A tárgyalóteremben elé tárt dokumentumok részleteire azonban a volt MNV-vezér már alig emlékezett, így nem tudta pontosan felidézni, hogy a döntés-előkészítés során milyen lépésekre került sor  a miniszterelnöki találkozó és a szerződéskötés között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.