Nem tűri a gárdaegyenruhát a rendőrség

A gárda feloszlatása ellen tiltakozók megdobálták a rendőröket Budapesten, az Erzsébet téren. A rendőrök könnygázzal válaszoltak. Nagy a készültség.

Gárdisták és szimpatizánsok gyülekeznek a budapesti Erzsébet téren, hogy a Magyar Gárda feloszlatás ellen és Budaházy György mellett demonstaráljanak. Amikor a rendőrség megkezdte kiszorítani őket a térről, közülük  többen műanyag palackokkal és sörös üvegekkel dobálták meg a rendőröket, akik "válaszul" könnygázsprayt használnak - jelentették az MTI tudósítói az a helyszínről. Egy embert "beborított" a permet, őt rendőrök vitték az egyik mentőautóhoz. Több embert kiemeltek a tömegből, őket beültették a rendőúrautókba.

Kordont pakolnak le tehergépkocsiról a Szent István téren

A rendőrség délelőtt megtiltotta egy, a budapesti Szent István térre szombat délutánra bejelentett demonstrációt.  A BRFK a gyülekezési törvényben biztosított felhatalmazásával indokolta döntését. A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton délelőtt érkezett bejelentés a BRFK-ra egy magánszemélytől a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom nevében, miszerint demonstrációt kíván tartani a Bazilikánál. (Tegnap a Szabadság térre tervezett rendezvényt utasítottak el.)

A Bazilika előtti Szent István teret körbekordonozta a rendőrség, de a csatlakozó utcáknál az átjárást lehetővé teszik. A Bazilika mellett csapatszállító gépkocsik és mikrobuszok állnak, legalább félszáz rendőr van a környéken.

Ugyancsak jelentős rendőri készültség van a Szabadság térhez közeli Zoltán utcában is, ahová korábban egy másik demonstrációt jelentettek be. Itt csapatszállító járműveket, vízágyút és könnygázvető gépkocsit is lehet látni.

A BRFK nem vehette tudomásul és nem is tilthatta meg a szombatra, a Szabadság térre tervezett demonstrációt, ehhez azért nem volt hatásköre, mert a területre a belvárosi önkormányzat kulturális célra már korábban területfoglalási engedélyt adott ki - nyilatkozta az MTI-nek Tafferner Éva, a BRFK szóvivője pénteken. Mint hozzátette, a rendőrség az ügyben közigazgatási hatósági eljárási végzést hozott, amelyet a szervezők személyesen vettek át.

 A rendőrség pénteken azt is bejelentette, hogy szombaton 24 órás ellenőrzést tartanak a fővárosban.  A fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása. Emiatt lezárták az Erzsébet híd járdáját is.

A rendőrség korábban bejelentette: ha a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, a rendőrség intézkedni fog ellenük. Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, erre a nap folyamán az ország több településén már sor került.

A szóvivő tájékoztatása szerint szombaton több településén kellett intézkedniük a rendőröknek olyan emberekkel szemben, akik a Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület egyenruháiban jelentek meg. Az őrnagy ezt azzal indokolta, hogy a bírósági döntés értelmében a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom csak formailag különül el, egységes képződményként kell kezelni, ezért a jövőben a rendőrség „intézkedést fog kezdeményezni, ha a gárdisták egyenruhában jelennek meg, illetve vonulnak közterületen, mivel ruházatuk másokban félelmet, megbotránkozást, valamint riadalmat kelt".

Makula György kijelentette: „a rendőrség nyomatékosan felhívja a közvélemény figyelmét, hogy ezekben az esetekben, élve a jogszabályok adta lehetőségekkel, a leghatározottabban fog fellépni az ilyen személyekkel szemben".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.