"Nem tudok most erre válaszolni"

A munkahelyvédelmi akciótervet ismertette ma újságírók előtt Pósán László, Debrecen egyéni parlamenti képviselője, a Fidesz városi elnöke, ám a sajtótájékoztató során kiderült: a témában alapvető adatokkal sincsen tisztában. A debreceni politikus nem tudta megmondani, hogy mekkora most a munkanélküliség Debrecenben, s nem tudta, hogy mennyi álláskereső volt a válság előtt. Sőt még a tavalyi számokat is rosszul becsülte meg.

A kormány munkahelyvédelmi akciótervéről tartott sajtótájékoztatót ma Pósán László, a Fidesz debreceni elnöke, a cívisváros egyéni parlamenti képviselője. A politikus ismertette a témában született javaslatokat, majd kitért arra, hogy – mint fogalmazott – "az intézkedések – különösen az észak-alföldi régió esetében – reményeim szerint inkább szerencsések, s inkább jótékony hatásúak lesznek".

A témával kapcsolatban tudósítónk megkérdezte Pósán Lászlótól, hogy mennyi az álláskeresők száma Debrecenben, s mennyi volt 2008-ban. A kérdést természetesen az indokolta, hogy a kormányfő szerint a munkanélküliséget sikerült a válság előtti szintre visszaszorítani. Ám kiderült, hogy a képviselőnek fogalma sincs alapvető adatokról a városa munkanélküliségi helyzetével kapcsolatban. Kérdésünkre a városi elnök azt válaszolta: "bevallom őszintén, hogy nem készültem ilyen munkanélküliségi adatokkal, tehát nem tudok most erre válaszolni".

Újabb kérdésünkre, miszerint mennyi volt az álláskeresők száma nagyságrendben, a képviselő azt mondta: "nem tudom".

További kérdésünkre, miszerint a munkanélküliség nőtt-e vagy csökkent Debrecenben, a Fidesz debreceni elnöke azt mondta: "szerintem körülbelül szinten van". Tudósítónk megjegyzésére, miszerint 2008-ban az álláskeresők száma Debrecenben 7 és 8 ezer között volt, jelenleg pedig csaknem 13 ezer, a képviselő azt válaszolta: "hát nem tudom, akkor bevallom őszintén, én azt az adatot ismerem csak, ami a tavalyi évre vonatkozik". Kérdésünkre, hogy az mennyi volt, Pósán László azt felelte: "akkor szerintem, ha jól emlékszem, kilencezer-kettőszáz, valami ilyesmi".

Ám ezt sem találta el. Tavaly ugyanis átlagosan 12 ezer fölött volt az álláskeresők száma Debrecenben (2011 januárjában több mint 14 ezer, 2011 decemberben 12 ezer alatt), mire Pósán László azt válaszolta: "hát akkor megnézem majd a KSH-t".

Pósán László egyébként a Debreceni Egyetem oktatója. 1995-ben szerezte meg egyetemi doktori címét, 2000-ben PhD-fokozatot kapott, és egyetemi docens lett. A parlamentben tavaly őt nevezték ki az Innovációs és fejlesztési eseti bizottság elnökévé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.