Nem Tomcat miatt bukott a főkuruc

Nem Tomcat volt

A kuruc.info szerkesztői saját magukat buktatták le, s egy korábbi hibájuk vezetett ahhoz, hogy a főszerkesztő ellen vádat emelt az ügyészség a napokban – tudta meg a Népszava. Sokan ugyan úgy vélték, hogy a főszerkesztő, Molnár Balázs elleni vádemelés nem valósulhatott volna meg Polgár „Tomcat” Tamás nélkül. Ugyanezt a látszatot kelti az érintett radikális portál is, és Tomcatet árulással vádolja. A radikális blogger ugyanis november végén nyilvánosságra hozta a szerkesztők nevét.  A Népszava ezzel szemben úgy tudja: az eljárás megindulásának idején, azaz 2006 októberében a lap impresszumában még a szerkesztők valódi nevei szerepeltek.

Elévült pótdíjakkal zaklat a BKV ügyvédje

Elévült pótdíjakat próbál meg behajtani a BKV egy ügyvédi irodán keresztül annak ellenére, hogy az ombudsman is kérte: ne próbálják meg befizettetni az egy évnél régebbi büntetéseket. Az origo írása szerint volt olyan utas, aki hiába fizette be a csekket, háromnaponta újabbat küldenek neki, és a BKV által megbízott ügyvédi irodából szombatonként is szemrehányó telefonokat kap, mondván, a "a maga fia nem fizet". Bár a pótdíjak a polgári törvénykönyv szerint öt, a személyszállításra vonatkozó jogszabály szerint pedig egy év után elévül, a büntetések között vannak 2003-2004-esek is.

Erzsébetváros: megy tovább az ingatlanbiznisz

Ügyészségi nyomozás ide, letartóztatások oda, tovább folyik az ingatlanbiznisz a VII. kerületben. A Blikk az eladásra szánt ingatlanoknál azt tapasztalta, hogy semmi sem változott, a lakókat továbbra is bérleti jogukról való lemondásra biztatják, és arról folyik az alku, mennyi pénzért hajlandóak elhagyni lakásaikat. Folyamatosan egyeztetnek az ingatlanosok a lakókkal – mondta Albert László, az egyik lakó, aki azt is tudni vélte, hogy a Király utca 27. szám alatti üres üzlethelyiségben bonyolítja az egyik vállalkozó az ügyeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.