Augusztusban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Halmajon mutatták be több éves munkájuk eredményeit a Faluműhely Alapítvány vezetői és a velük szerződött helyi civil szervezetek képviselői. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 5.1.3. által támogatott projekt meglepő fantázia-címén vált ismertté a szakmában: „Szárnyakat adni a malacnak”. A projektben a Szikszói kistérség 20 települése vett részt. A projekt vezetői folyamatosan azt keresték, hogyan lehetne végre - minden rossz adottsággal szembeszállva - szárnyalni az ország egyik leginkább lemaradott vidékén. Hogyan lehet felvértezni a Szikszói kistérségben élők sorsán változtatni akaró civil aktivistákat azokkal a készségekkel, amelyek minden korábbinál hatékonyabb munkára, fenntartható változások elérésére teszik őket képessé?

A program jelentőségéről mindent elmond a halmaji záró rendezvényről készült fotóriport, és különösen a résztvevőket megszólaltató kisfilm. Aki ismeri az előzményeket, rengeteg többé - de inkább kevésbé - sikeres próbálkozást látott már a súlyos helyzetű térségek civil társadalmának megmozgatására.

Elismerés jár mindenekelőtt annak az átgondolt projektszervezésnek, amely lehetővé tette, hogy bárki - a maga képzettségének, képességeinek szintjén - csatlakozzon a Faluműhely Alapítvány segítségével fellendülő civil tevékenységekhez. Sok százan éltek is ezzel a megnyitott eséllyel.

Az említett kisfilm egyik megszólalója elmondja: környezetében eddig mindenki bezárkózott, a saját családi gondjaiba temetkezett. Az ő szintjén tehát a helyi civil társadalom kinyílása, az egyszerű közös munkafolyamatok által teremtett közösségi alkalom létrejötte a legfontosabb.

Néhány hónapja a sikeres, külföldön is díjazott toldi biobrikett-kísérletre figyelt az ország. Toldon országos hírűvé tették az egyszerű, könnyen előteremthető természetes alapanyagokból készíthető fűtőanyag-termelést. A Faluműhely Alapítvány projektjében biobrikettet termelő civilek Abaújban, Halmajon is bebizonyították, hogy ez nem csak hasznos munka, hanem a helyi közösséget talpra segítő közösségi tevékenység is.

A megvalósult programok nagyon sokfélék voltak: egészségneveléstől a mezőgazdasági önellátás kísérletéig. A legfontosabb kérdésekre válaszoltak tehát, rugalmasan alkalmazkodva a térségben élők képzettségének alacsony átlagos színvonalához.

A jövő szempontjából legfontosabbak pedig a helyi civil világ izmosodásának, talpraállásának nyilvánvaló jelei. A kisfilmben nyilatkozó csereháti fiatalok hosszan sorolják, hogy a projektek segítségével az elmúlt években kinyílt számukra a világ. Nagyon értékes személyes kapcsolatokkal felvértezve készülnek a folytatásra. Tehetségesek, tudásra vágynak, és a tudást használni is akarják a sajátjaik érdekében.

A Szikszói kistérségre figyelők korábbról ismerhetik Aranyosi Györgyöt, a térség egyik legtekintélyesebb civil vezetőjét. Ő az, aki a selyebi közösséget megszervezve korábban sem ült ölbe tett kézzel. A kisfilmben a kamera előtt azonban elmondja: 2010 után jó ideig valósággal bénító volt a helyzet: nem nyertek pályázatokon, sőt még csak a pályázatok beadásáig sem jutottak el. Tőle, mint igazán hiteles forrástól tudjuk meg, hogy a Faluműhely Alapítvány megjelenése a térségben éppen ezen az akadályon segítette át azokat a civileket, akik tele vannak elképzelésekkel, szervezőkészséggel, de rendkívül sérülékenyekké válhatnak, ha lefulladnak a civil világot életben tartó folyamatok.

Egyáltalán nem utolsó sorban: a Faluműhely Alapítvány és a helyi projektek kivitelezői mindvégig számíthattak az izmosodó, független helyi médiára, a Cserehát Saját Hangja csoportra, ismert nevükön a Cserepressz hálózatra. Ők dokumentálták, filmezték, publikálták a „Szárnyakat adni a malacnak” lépéseit – ezzel is igazolva ennek az értékes helyi médiahálózatnak a létezését.

Nem is olyan régen még az volt a tipikus helyzet, hogy a fővárosban, vagy esetleg a lemaradt térségekhez közelebbi nagyvárosokban nyert pályázati pénzekkel próbáltak „kitelepülni” értelmiségiek, aktivisták, és lázasan kerestek olyan helyi aktivistákat, akikkel legalább egy-egy projekt időtartamára együtt tudtak dolgozni. Az idők azonban gyorsan változnak: ma a Szikszói kistérségben is ott vannak már az egyre tapasztaltabb, önálló projektek megvalósítására képes civilek. Őket már nem „pesztrálni” kell, nem is fogadnák el ezt az egyoldalú függő viszonyt – hanem egyenrangú félnek tekintve, tapintatosan és hatékonyan segíteni a talpraállásukat és talpon maradásukat.

Éppen most emlékezett meg a világ Martin Luther King híres „Van egy álmom” beszédének 50. évfordulójáról. A magyarországi méltatók azonban alig, vagy egyáltalán nem feszegették a nyilvánvaló párhuzamot a magyar cigányság jelenlegi és az amerikai feketék 1960-as évekbeli helyzete között.

Legyünk jóindulatúak: bizonyára mindenki számára annyira nyilvánvaló a hasonlóság, meg ami ebből következik, hogy nem akarták terhelni ennek fejtegetésével a közvéleményt.

Mindenesetre, ezt az alkalmat is megragadhatjuk, hogy kijelentsük: azok a folyamatok, amelyekről a „Szárnyakat adni a malacnak” projektzárás kapcsán értesültünk, ígéretesek. A projektben részt vevő településeken elindultak a helyiek a jogegyenlőség és a valódi egyenlőség útján.