Nem tárgyal a HÖOK a minisztérium válaszáig

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott hivatalos választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától a felsőoktatási kerekasztallal kapcsolatban a hétvégi közgyűlésén megfogalmazott felvetéseire, amíg ez nem érkezik meg, addig nem vesznek részt sem a plenáris, sem a munkacsoportok ülésein - közölte Nagy Dávid elnök kedden az MTI-vel.

A hallgatói szervezet vezetője a szaktárca közleményére reagálva azt mondta: ha felvetéseik teljesültek volna, akkor nem kellett volna kérni őket. Ha egy nappal a kerekasztal előtt vagy aznap érkezik a meghívó, az nem tekinthető időpont-egyeztetésnek - jegyezte meg.

Emellett továbbra is várják a kormány válaszát arról, hogy elfogadja-e azt a feltételt, miszerint a kerekasztal témái között szereplő kérdéseket nem szabályozza annak fennállása alatt, kivéve a külön megegyezést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden közölte az MTI-vel, hogy az eredeti ütemezésben folytatódnak a felsőoktatási kerekasztal tárgyalásai, a következő munkacsoport ülését február 21-én tartják.

Közleményükben azt írták, hogy a HÖOK - zömében technikai jellegű - kívánalmai már eddig is teljesültek: a felsőoktatási kerekasztal plenáris, illetve munkacsoporti ülései előre egyeztetett időpontokban zajlottak, a tárgyalások utáni sajtótájékoztató biztosította a nyilvánosságot.

A kerekasztal - amely a hallgatók legitim érdekvédelmi szervezetének és a kormánynak az egyeztető fóruma - hivatott dönteni az adott kérdés rendezéséhez szükséges jogszabály-módosításokról is - rögzítették. A tárca szerint a munka folytatásának nincs akadálya, a hallgatók és a kormány egyaránt a további együttműködésben érdekelt. Az oktatási államtitkárság az ágazat valamennyi szereplőjét a párbeszéd folytatására ösztönzi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.