Nem találtak közös hangot az államtitkár és a kórházi vezetők
Aligha sikerült Szócska Miklós államtitkárnak új híveket gyűjtenie a kórházszövetség siófoki kongresszusán. Már az is intő jel lehetett számára, hogy a találkozó első napján elkeseredett hangú állásfoglalást tettek közé az ágazat helyzetéről és a kormány egészségpolitikai eredményeiről. Bár az államtitkár megpróbálta ezt a leköszönő elnök írói munkássága részének minősíteni, Golub Iván egykori kórházszövetségi elnök fölvilágosította: a kritikus véleményben a testület valamennyi vezetője osztozik.
A Magyar Kórházszövetség két nappal ezelőtt állásfoglalásban arra figyelmeztette az egészségpolitikusokat, hogy az egészségügyben az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott problémák zömét a kormányzati és szakmai erőfeszítések ellenére sem sikerült megoldani. A pénzhiány miatt a kórházaknak állandó fizetési gondjaik vannak, melyek nehezítik a gyógyítást. Azt ugyan elismerték, hogy a tavalyi béremelés és egyéb ösztöndíjprogramok javítottak az orvos- és szakemberhiányon, de egyúttal azt is hozzátették, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos kormányzati intézkedések rontották a pozitív lépések eredményét. Jelezték azt is, elvárják, hogy a gazdasági és műszaki területen dolgozók bérét is rendezze a kormány.
A kórházszövetség állásfoglalása több küldött szerint nagyon is „szíven ütötte” az államtitkárt, aki ezt már a folyóson szóvá is tette, a pulpitusról azonban megint a könnyed, lendületes, optimista harcos Szócska szólt az övéihez, mint mondta: listák nélkül is ismeri a problémákat, de azt is tudja, ezekre megoldást csak csapatban, együtt lehet találni. Egyedül, ha nincs mögötte a csapat, nem lehet a népegészségügyi termékadóhoz vagy a nem dohányzók védelméről szóló törvényhez hasonló sikereket összehozni.
Hozzátette azt is: „nem tudok holnaptól életpályát ígérni, de volt tavaly is béremelés, és idén is lesz. Ám jelen körülmények között ezt csak nagyon kemény munkával lehet elérni, ezért arra kérte a teremben ülő kórházi vezetőket, ne engedjenek a kötelező depressziónak, mert az csak a küzdőszellemet gyengíti.
Az államtitkár megerősítette lapunk hétfői információját, miszerint a várólistákat pluszforrások bevonásával igyekszik a kormány megrövidíteni. Ám az ezt követő vitában Szócska szóváltásba keveredett Éger Istvánnal, a Magyar Orvosi Kamara elnökével, aki azt találta mondani: tarthatatlan, hogy a pénzhiány miatt nyomorodnak meg emberek, mert évekig kell várniuk egy-egy beavatkozásra. Az orvosi kamara elnöke úgy vélte: a várólisták problémájának megoldása elsősorban politikai kérdés, és ahhoz a kormányt meg a döntéshozókat kell az államtitkárnak megnyernie. Szócska Miklós erre azt felelte: „nem veszi fel a politikai kommunikációs kesztyűt”, aztán mégis azt mondta: föl kell tennie a kamara elnökének a kérdést: mennyire etikus, hogy egyes kollégái pénzért operálnak várólistás betegeket, és mint mondta: ebben az ügyben itt vannak a financiális kérdések.
Éger erre megnyugtatta az államtitkárt, hogy amennyiben megnevezi a várólistáról zsebre operáló orvosokat, a kamara fel fog velük szemben lépni. Kettejük vitája olykor személyeskedésbe is fordult, az államtitkár ugyanis fölajánlotta Égernek, ha a megemelt orvos kamarai díjakból nem futná, szívesen fölajánl egy utat Európa északi államaiba, hogy a várólista-problémákat és az ottani orvosetikát az elnök tanulmányozhassa. Szócska szerint ugyanis „mielőtt bárki forradalmat hirdet, az ő részét érintő felelősségben végezze el a saját munkáját.”
Éger megköszönte, de a felkínált ajándékot, mint mondta: nem fogadhatja el, szerinte egy ilyen úttal nem érdemes az adófizetők zsebét terhelni. Már csak azért sem, mert míg korábban Magyarországon nem volt várólista, a skandináv államokban már akkor is sokat kellett az egészségügyi szolgáltatásokért sorban állni. S igen jó lenne, ha nem csak e területen sikerülne a skandináv államok gyakorlatát átvenni.