Ismét napirendre kerül februárban a választási eljárási törvény, miután az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek nagy részét – közte a választási regisztrációra vonatkozó pontokat –, illetve az eljárási törvénynek a kampányra vonatkozó több passzusát is.

Feliratkozás 2014-ben biztosan nem lesz, és valószínűleg a kampányszabályok is az ellenzék számára kedvezően változnak – az Ab határozata után nyilván nem lehet megtiltani például azt, hogy a kereskedelmi médiumokban politikai hirdetéseket tegyenek közzé –, a Fidesz leváltására készülő demokratikus pártok azonban mégsem lesznek könnyű helyzetben.

Az egyfordulós választási rendszer bevezetése ugyanis elsősorban őket sújtja, mert megszűnik annak lehetősége, hogy az első kört csak egyfajta erőfelmérésnek tekintsék, és a tényleges támogatottságuk ismeretében a második forduló előtt alkalmi szövetségeket kössenek, s jelöltjeiket egymás javára visszaléptessék.

Erre korábban elsősorban akkor volt példa, amikor a hasonló politikai nézeteket valló pártok jelöltjei egyenként alulmaradtak a kormánypárti indulóval szemben, de őt együtt megverhették volna. A Fidesz 1998-as választási sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy kisgazdák saját embereiket a második forduló előtt visszaléptették, és emiatt az MSZP-SZDSZ-koalíció – amely az első fordulóban jobban állt – el is veszítette a választást.

Erre 2014-ben már nem lesz lehetőség, hiszen a parlamenti voksok sorsa egyetlen fordulóban dől el, és az viszi az egyéni mandátumot, aki a legtöbb szavazatot szerezte. Ha elég sok jelölt lesz, ehhez a szavazatok 25-30 százaléka is elég lehet. Az a párt pedig, amely az egyéni körzetek többségében nyer, jó eséllyel kormányt alakíthat.

Ebből az következik, hogy a kormányváltásra készülő demokratikus ellenzéknek már a választás előtt tisztáznia kell, hogy miként kíván együttműködni. A legcélszerűbbnek talán az tűnik, hogy egyéniben közös jelölteket állítsanak, ugyanakkor az országos listán külön-külön is méressék meg magukat.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló, 2011-ben elfogadott törvény azonban az efféle együttműködés ellenében hat – hívta fel a figyelmet Stumpf Péter Bence politológus a Voksblogon megjelent írásában. De hol a csapda?

A korábbi választási törvény szerint a pártok képviselői az egyéni körzetekben, a megyei listákról, illetve az országos kompenzációs listáról juthattak be a parlamentbe. Az egyéni mandátumnál egyszerű volt a helyzet: az lett a képviselő, aki több voksot kapott. Az első körben ehhez abszolút, a másodikban relatív többségre volt szükség.

A listás mandátumok esetében már bonyolultabb volt a dolog. A választók a területi listákra közvetlenül voksolhattak, s az előre meghatározott – és korlátozott - számú képviselői helyeket a fővárosban és megyénként a voksok arányában osztották el. Volt emellett országos – kompenzációs – lista is, ahol minden olyan, az egyéni körzetekben, illetve a területi pártlistákra leadott voksot figyelembe vettek, amely nem eredményezett mandátumot.

A rendszer lényege: ha egy párt egyetlen egyéni, illetve listás képviselői helyhez sem jutott, a parlamentbe kerülhetett akkor, ha a területi listás szavazatok legalább öt százalékát megkapta. Korábban a jelölő szervezetek abban is megegyezhettek, hogy a közös jelöltjeik után járó töredékszavazatokat az egyes szervezetek javára miként osszák el.

Most mindez alapvetően megváltozott: nincs két forduló, s nincs külön megyei és országos – vagyis kompenzációs – lista. Az első körben a legtöbb szavazattal lehet egyéni mandátumot nyerni, az országos listára pedig közvetlenül voksolhatunk majd, és ott jelennek meg a töredékszavazatok is. Vagyis: ott írják jóvá azoknak a pártoknak a jelöltjeire leadott voksokat, akik egyéniben veszítettek.

Emellett a győztesek által elnyert szavazatok egy részét is figyelembe veszik, tehát ha valaki egynél nagyobb különbséggel nyer, a többi voks az országos listára kerül. Hogy ez mennyire igazságos, azon lehet vitatkozni, hiszen olyan szavazatok is befolyásolhatják a választás listás eredményének megállapítását, amelyek már hoztak egy mandátumot. A lényeg tehát az, hogy az új rendszer a győzteseket is további kompenzációs mandátumokkal támogathatja.

Talán ennél is durvább változás - amire Stumpf Péter Bence utalt -, hogy lehetnek olyan jelöltek, akik után a pártjuk egyetlen kompenzációs szavazatra sem számíthat. A fideszes kormány által elfogadott ma hatályos szabályozás szerint ez lehet a helyzet akkor, ha a pártok úgy indítanak közös jelölteket, hogy nem állítanak közös listát. Ebben az esetben – ha a jelölt veszít – az elveszett szavazatokat senkinek nem írják jóvá.

Ebből az következik, hogy az ellenzéki pártoknak nemcsak a jelöltállításról, hanem a közös listáról is meg kellene egyezniük a választás előtt. Arcvesztés nélkül pedig ez nehezen megy, hiszen egyes olyan szervezeteknek, amelyek kormányváltást akarnak, le kellene mondaniuk saját egyéni jelöltjükről és külön országos listájukról is.

Az Együtt 2014 egy újabb dilemmája lehet, hogy a választói összefogásban közreműködő három szervezet alakuljon-e külön-külön párttá, vagy hozzanak létre egységes ernyőszervezetet. Amennyiben ez utóbbi lehetőséget választják, s egyetlen szervezet égisze alatt indulnak, már az országos listára leadott szavazatok öt százalékával parlamenti tényezővé válhatnak. Egy hármas koalíciónak viszont ehhez 15 százalékra lenne szükség.