Hétfőn szentelik fel a merészen rekonstruált pannonhalmi bazilikát

Építészeti szempontból az utóbbi időszak legmerészebb, legizgalmasabb és Magyarországon teljesen egyedi templomrekonstrukciója valósult meg Pannonhalmán. Hétfőn felszentelik a John Pawson tervei alapján helyreállított bazilikát, mely kiérlelt szerzetesi, liturgikus koncepció szellemében ad letisztult teret az imádságnak.

A belső tér nagyszabású átalakítását teológiai szempontból a pannonhalmi Bencés Műhely gondolta át. Abból indultak ki – mondta el korábban lapunknak Fehérváry Jákó, a műhely vezetője -, hogy ebben a liturgikus térben fakad a bencések mindennapi életének forrása.

A szakrális építészet legnevesebb alkotója, John Pawson kapott megbízatást a felújításra. Az ő keze munkáját dicséri többek között a Csehországban található Novy Dvur-i Miasszonyunk kolostor. Pawson segítője, alkotótársa Gunther Zsolt építész, aki a felújítást a középkor és a 21. század építészeti párbeszédének nevezte.

Pawson a tervek leírásában úgy fogalmazott: kiiktatják a 13. században épült templom terében megjelenő improvizatív elemeket, s megszüntetik a bazilika „történelmi bútorraktár” jellegét.

Ennek megfelelően kikerült a templomból Stornó Ferenc díszes, ám a középkori hangulattól idegen szószéke, s kicserélték a Szent Mártont ábrázoló rózsaablakot is, melyet a 18. században helyeztek oda. A szószéket a helyi Milenniumi-kápolnában, a rózsaablakot pedig a budapesti Iparművészeti Múzeumban láthatják az érdeklődők.

A belső tér és bútorzata teljesen megújult, új oltárt, keresztkutat kapott a templom, illő világítás idézi a középkori hangulatot. Magyarországon másutt nem látható egyedi stílusharmóniát hoztak létre.

A megújult bazilika

A bazilikát hétfőn délután négykor szentelik fel. Ebből az alkalomból Várszegi Asztrik főapát és a pannonhalmi szerzetes közösség nyilvánosságra hozott meghívójában azt írja: az ülőhelyek korlátozott száma miatt a szentelés liturgiáján csak a névre szólóan meghívott vendégek vehetnek részt, ám a bazilika előtti téren egy kivetítő segítségével a hívek, az érdeklődők maguk is bekapcsolódhatnak a felszentelés liturgiájába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.