Nem lesz náci parádé a Hősök terén

A szervezők közlése szerint elmarad a Hősök terére meghirdetett neonáci demonstráció. Pontosan nem lehet tudni, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt miért fújt visszavonulót: a párt egyik vezetője „árulásra” gyanakszik.

A rendőrség korábban nyilvánvalóvá tette: nem engedélyezi, hogy a Hősök terén vagy a főváros más frekventált pontján szélsőjobboldali szervezetek megemlékezzenek az úgynevezett „becsület napjáról”. A hungarista irányzathoz tartozó (és azzal szimpatizáló) csoportok Budapesttől nem messze, magánterületen demonstráltak.

Az NS Front nevű nemzetiszocialista (náci) tömörülés ellenben ragaszkodott a Hősök teréhez. A rendezvény időpontját – eleget téve a „német bajtársak” kérésének – február közepéről március 6-ra halasztották.

A rendőrség tavaly megakadályozta, hogy ugyanez a társaság felvonuljon a főnáci Rudolf Hess halálának évfordulóján. Ebből okulva az NS Front a mostani gyűlés szervezését átengedte a hasonló körből verbuválódott, szintén nemzetiszocialista Nemzeti Forradalmi Pártnak. A közelmúltban bejegyzett párt a rendezvényt kampányeseményként jelentette be a Hősök terére.

A rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva első körben megtiltotta a demonstráció megtartását. Az OVB időközben a parlamenti választáson induló szervezetek között nyilvántartásba vette a Nemzeti Forradalmi Pártot. A bíróság – mondván, hogy választási rendezvényre nem vonatkozik a gyülekezési törvény – hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát. A Hősök terére meghirdetett gyűlés zöld jelzést kapott.

A nemzetiszocialisták a főpróbát a budai Várban tartották: az új párt égisze alatt egy-kéttucatnyian árpádsávos zászlók kíséretében, előzetes bejelentés nélkül mégiscsak megemlékeztek a „becsület napjáról”. Tehették, hiszen kampány van – a rendőrség nem avatkozhat közbe, minden jogszerű.

A sikeres főpróba ellenére a Hősök terére tervezett előadásból a jelek szerint nem lesz semmi. A Nemzeti Forradalmi Párt közleményben tudatta: elmarad a március 6-ra meghirdetett rendezvény.

Az előzmények ismeretében váratlan fejleményt a nácik azzal indokolták, hogy a rendészeti szervek és az önkormányzatok összefogtak ellenük, „törvényesnek látszó, de átlátszó rendelkezéseikkel lehetetlenné tették a rendezvény normális lebonyolítását”. A szervezők a háttérben Bajnai Gordon miniszterelnök fellépését sejtik. A párt vezetése a „körülmények vizsgálata után” döntött az esemény elmaradása mellett.

Szűkszavú és homályos magyarázat. Már csak azért is, mert lapunk sem rendőrségi, sem önkormányzati forrásból nem kapott olyan információt, amely a rendezvény ellehetetlenítésének szándékára utalt volna.

A most visszavont neonáci demonstráció idejére antirasszista szervezetek tiltakozó gyűlést jelentettek be a Hősök terére. Elvileg előfordulhat, hogy a nemzetiszocialista rendezvény lemondása csak megtévesztő manőver, de ennek a valószínűsége csekély: a Nemzeti Forradalmi Párt honlapjának nyitó oldaláról eltűnt a március 6-ai eseményre invitáló plakát, felkerült viszont a gyűlés elmaradásáról tájékoztató közlemény.

Értesüléseink szerint a Nemzeti Forradalmi Párt egyik vezetőjét is meglepetésként érte, hogy végül nem tartják meg a demonstrációt. Az illető nem a Bajnai-kormányt teszi felelőssé: úgy látja, „nyilvánvaló árulás történt”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.