Nem lesz BKV-holding

Nem támogatják a BKV holdingjellegű átalakítását azok a határozati javaslatok, amelyek jövő héten kerülnek a Főpolgármesteri Kabinet elé. Támogathatónak ítélik viszont a létszámleépítést, a kollektív szerződés felülvizsgálatát, a tudatosabb ingatlangazdálkodást és a zrt. irányítási rendszerének átszervezését.

A hétfői főpolgármesteri kabinetülés résztvevőinek tájékoztatása szerint a Kocsis István BKV-vezérigazgató által szorgalmazott holdingstruktúra több ponton is továbbgondolkodást és a fővárosi önkormányzat tudatos stratégiaválasztását igényli.  Az Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) és Hagyó  Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztés egyebek között megállapítja, hogy a BKV átlátható működéséhez nincs szükség holdingstruktúrára.

A főpolgármester-helyettesek által vezetett munkacsoport, amely  a holdingkoncepciót vizsgálta, megállapította, hogy ez az elképzelés  - összesen négy kiemelt intézkedéssel - egyszeri, 1,2 milliárd és  évi 4,7 milliárd forint állandó megtakarítással számol. Ebből három  intézkedéshez nincs szükség a BKV holdinggá alakítására.

A humán  erőforrás racionalizálásával feltételesen 700 fős létszámleépítés és  3,1 milliárd forint ráfordításcsökkenés érhető el. A tervek között  szeptembertől 350 fős leépítést, a vezérigazgató által szorgalmazott  ezer új busz lízingelésekor, jövő évtől pedig 348 fős karbantartói létszámcsökkentést valósíthatnának meg. A kollektív szerződés  racionalizálása 900 millió forintos megtakarítást jelentene jövő  évtől, és - ugyancsak 2010-ben - egy telephely eladásából 1,2  milliárd forint egyszeri bevétel származhat.

A holdingkoncepció tényként számol a BKV állami normatív támogatásának 30 milliárd forintos megemelésével, ez azonban az állami költségvetést érintő feltételezés. A BKV hosszú távú, 10 + 5  éves közszolgáltatási szerződésének megkötése pedig versenykorlátozó  hatású lenne. A versennyel a munkacsoport szerint a szolgáltatás színvonala és az ellátás hatékonysága is javítható. Megállapították  zt is, hogy a holdingstruktúrában az egyetlen feltételezett megtakarítási lehetőség a kezdeti 25 milliárd forint értékű tőkebevonás, ami évi 2,5 milliárd megtakarítást eredményezhet az adósságállomány kiváltásával.

Valójában azonban ez sem bizonyított,  mivel a koncepció nem üzletrészvásárlással, hanem tőkeemelés és  eszközapport révén vonná be a kisebbségi tulajdonosokat. A  magánbefektetés tőkeköltségére nem tér ki a koncepció, mint ahogy arra sincs figyelemmel, hogy a magántőke elvárt hozama várhatóan magasabb, mint a hitelezők elvárt hozama.

Kocsis István ismét benyújtotta az ezer busz beszerzésére vonatkozó javaslatát, amelyet "üzleti titok" minősítéssel, lezárt, lepecsételt borítékban kaptak meg a kabinetülés résztvevői. Hagyó  Miklós irodavezetője levélben nehezményezte a főpolgármesteri  kabinetülés előkészítőinél, hogy a BKV-vezérigazgató által jegyzett anyagot - csakúgy, mint egy hete - ezúttal sem kapta meg véleményezésre a szakmai főpolgármester-helyettes stábja.

Hagyó Miklós a kabinetülésre ez ügyben benyújtott észrevételében szintén nehezményezi az eljárást, és leszögezi, hogy jól megfontolt,  alaposan végiggondolt döntésre van szükség, mivel az ezer busz nemcsak az utasok mindennapi életét, hanem a főváros arculatát is  befolyásolhatja majd. Rámutatott, hogy a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben egy ilyen volumenű megrendelés nagy lehetőséget  adna a magyar gazdaságnak, mivel az itthoni összeszerelés több mint  ezer embernek adna két évre munkát.

Célszerűnek tartja a főpolgármester-helyettes azt is, hogy a BKV buszaival együtt szerezzenek be a Budapesti Közlekedési Szövetségben  szerepet vállaló Volánbusz számára is új járműveket, hogy további  kedvezményeket érjenek el a szállítónál. A szmogriadók valószínűségét csökkentené, ha minimum Euro 4-es motorú, alacsony padozatú, légkondicionált, korszerű utastájékoztatóval felszerelt  buszokat szereznének be.

A főpolgármester-helyettes megjegyzi, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. és a Főgáz Zrt. azon dolgozik, hogy  a csatornázási művek által termelt biogázból sűrített földgázt  állítsanak elő. Ezt 2010-re a Főgáz vezetékein keresztül  betölthetővé tennék a BKV belvárosban közlekedő buszaiba. Az új buszok 10 százalékát érintené ez a környezetkímélő megoldás.

Hagyó Miklós a buszbeszerzés pénzügyi konstrukciójánál fontosnak tartja a kiszolgáltatottság elkerülését, azt, hogy a BKV  buszközlekedését egyetlen külső beszállítótól tegyék függővé. Szerinte az állam szerepvállalása elkerülhetetlen a pénzügyi terhek  viselésekor. Kormányszintű gazdasági vállalással, a Magyar Fejlesztési Bank és a Gazdasági Minisztériummal való együttműködéssel azonban kiküszöbölhetnék azt, hogy a közösségi közlekedés egy magáncégnek legyen kiszolgáltatva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.