Nem koplal tovább az alkotmány ellen a barcsi tanár

Családja kérésére egy hét után abbahagyta az éhezést az a barcsi tanár, aki demonstrációjával a kormány demokráciát megnyirbáló törvényei ellen tiltakozott. Úgy érzi, nem hiába koplalt.

Január elsején, az új alaptörvény életbe lépésének napján kezdett éhségsztrájkba Molnár Tibor, Barcson élő, matematika-fizika szakos, középiskolai tanár. A 48 éves, nős, háromgyermekes pedagógus így próbált tiltakozni az ellen, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség, kétharmados parlamenti többségével – szerinte – visszaélve drasztikusan megnyirbálta a magyar állampolgárok demokratikus jogait.

Molnár Tibor sosem volt tagja pártnak, a választásokon nem szavazott egységesen, s volt, amikor a Fideszt erősítette voksával. A férfi a lelkiismeretét akarta megnyugtatni azzal, hogy nyíltan tiltakozott a kormány hatalomgyakorlási metodikája ellen.

A tanár 21 naposra tervezte akcióját, ám a hét végén úgy döntött, hogy nem folytatja tovább az éhezést. Tudósítónk kérdésére válaszolva elmondta, hogy családja, és elsősorban felesége kérésére hagyott fel demonstrációjával. A munkahelyén nem kérték ezt tőle, ott inkább azt tapasztalta, hogy a kollégák szimpátiával fogadják szándékát.

Egészségileg sem szenvedte meg azt, hogy egy héten át csak folyadékot és vitamint fogyasztott. Arra a kérdésre, hogy eredményesnek ítéli-e egyszemélyes protestálását, Molnár Tibor ennyit válaszolt: úgy érzem, a demonstrációm hatására többen is azon gondolkodnak, hogy ők miképp fejezhetnék ki egyet nem értésüket a kormány politikájával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.