'Nem kizárt, hogy nem lesz létszámcsökkenés a közigazgatásban'

Navracsics Tibor jelenleg nem tartja kizártnak, hogy nem lesz létszámcsökkenés a közigazgatásban, átcsoportosítás azonban elképzelhető.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt azután mondta, hogy csütörtökön, a köztisztviselők napján három önkormányzati szövetség és nyolc, a közszolgálatban érintett szakszervezet képviselőjével találkozott. Navracsics Tibor nem cáfolta, hogy például a pedagógusokat is érinti majd az a rendelkezés, amely 98 százalékos adót vezet be a két hónapon túli végkielégítésekre.

Az informális megbeszélés után tartott tájékoztatóján Navracsics Tibor elmondta: a kormánytisztviselői törvényre építve a jövőben specializált életpályamodelleket fognak kiépíteni. A csütörtöki találkozón megállapították, hogy az említett jogszabályban egy olyan pont van, amelyben nem tudnak dűlőre jutni. Ez az a kérdés, hogy a jövőben lehet-e indokolás nélkül kormánytisztviselőt felmenteni, vagy sem - közölte.

Ezzel összefüggésben elmondta: arra kérte a szakszervezeteket, jelezzék, ha olyan eset jut a jövőben a tudomásukra, hogy valakit kimondottan politikai okokból bocsátanának el a közigazgatásból úgy, hogy egyébként a munkája erre nem ad okot. Ha ilyen előfordul, ki fogják vizsgálni - fűzte hozzá. A kormánytisztviselői törvény nem vonatkozik a közalkalmazottakra, sőt a köztisztviselők közül sem mindenkire. Személyi hatálya kimondottan azokra a köztisztviselői státuszban lévő munkavállalókra vonatkozik, akik minisztériumokban dolgoznak, illetve tárcáknak alárendelt államigazgatási intézményekben. Ebbe a körbe mintegy 60 ezer munkavállaló tartozik, ők lesznek kormánytisztviselők - ismertette. Hangsúlyozta, az érdekképviseletekkel való párbeszéd alapvető célja, hogy Magyarországon újraépítsenek egy hatékony, professzionális, fegyelmezetten működő közigazgatást.

Lapunk azon információjával kapcsolatos felvetésre, amely szerint nemcsak a minisztériumokból elbocsátandó kormánytisztviselőket, hanem például a pedagógusokat is sújtja majd az a rendelkezés, amely szerint a két hónapot meghaladó végkielégítések csaknem száz százalékát adóként kellene befizetni, Navracsics Tibor azt mondta: miközben sok olyan ember van, aki derekasan dolgozott, és kap végkielégítést, az elmúlt évek kifizetési botrányai alapján az vélelmezhető, hogy számos esetben súlyosan visszaéltek ezzel a jogcímmel. Tudomásul kell venni, hogy az ország ma olyan anyagi helyzetben van - folytatta -, hogy nem engedhető meg százmilliós "lelépési díj" kifizetése azoknak, akik azután esetleg már a következő nap ismét munkába állnak. Fokozott felelősségre, fokozott szolidaritásra van szükség - jegyezte meg.

Arra az újságírói felvetésre, hogy ha például elküldenek egy önkormányzati tisztviselőt, aki húsz éve ott végzi munkáját, akkor ő is csak két hónapnyi végkielégítést kapna-e, a miniszter úgy válaszolt: ha a magyar Országgyűlés elfogadja ezt a törvényt, akkor ez értelemszerűen vonatkozni fog rájuk is visszamenőleg. Arra a kérdésre, hogy igazságosnak érzi-e ezt a kormány, azt mondta, annak érzi.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.