Nem kellett Monokon Kossuth Lajos levele

A Los Angeles-i 66 éves Stephen Windsor évekkel ezelőtt úgy gondolta, Monokon volna a legjobb helye egy eddig ismeretlen, Kossuth Lajos által írt, 1852. június 17-én kelt levélnek. A levelet elvitte a monoki múzeumba, de azt mondták, ne hagyja ott, csak akkor, ha igazolni tudja az eredetiségét.

A száműzetésben élő Kossuth New York-ban keltezett, W. T. Cogshall újságírónak címzett személyes hangú levelének kálváriájáról a Blikk számolt be. Az értékes küldemény nem kellett Monokon (Kossuth szülőhelyén), de Kovács Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főtanácsos fölkapta rá a fejét, s elvitte Katona Tamás történészhez. Az eddigi vélemények azt igazolják, semmi kétség a levél eredetiségéhez, de még ellenőriztetik a papírt, a tintát és az írásmintát.

- Mem is tudtam erről az esetről! - fakadt ki a Blikk megkeresésére Szepessy Tamás monoki polgármester, s hozzátette: köszönettel át kellett volna venni a levelet. Ennek nem szabad így lezárulnia, mondta, és azt ígérte, megkeresi a múzeumot.

Még szerencse, hogy az oktatási tárcánál sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítottak arra, hogy a jelek szerint előkerült egy Kossuth-levél. Ez a nyilatkozat olvasható az OKM sajtóosztályának reagálásában: "Nem a minisztérium dolga az adomány eredetének megvizsgálása, nincs jogszabály az ilyen esetekre."

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.