Nem kapja vissza frekvenciáját a Sláger rádió

Egy nap alatt két frekvencia-ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság. Miközben az egykori Danubius frekvenciájának pályáztatásáról kimondta, hogy jogsértő volt, a Sláger esetét az összes korábbi bírói döntést felülbírálva jogszerűnek minősítette.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán kihirdetett felülvizsgálati döntésében, a jogerős ítéletet megváltoztatva, teljes egészében elutasította a Sláger Rádiónak az alperes ORTT és FM 1 Konzorcium elleni, a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázatai miatt benyújtott keresetét.

A 2009-es pályázat eredményeként a Danubius Rádió helyett az Advenio Zrt. által működtetett Class FM, a Sláger Rádió helyett pedig az FM 1 Konzorcium által működtetett Neo FM sugároz. A Sláger Rádió a perben kérte annak kimondását, hogy jogsértő volt a pályáztatás, emiatt semmisek az az alapján kötött új műsorszolgáltatási szerződések, s állítsák helyre az eredeti állapotot.

Nem kapja vissza frekvenciáját a Sláger rádió
Sláger rádió, Reviczky Zsolt felvétele, 2009-10-28,

Az első- és másodfokú bíróságok a Sláger, illetve a másik, a Danubius által indított perben is csupán annyiban adtak helyt a kereseteknek, hogy jogsértő volt a pályáztatás, de a szerződés semmisségét és az eredeti állapot helyreállítását nem állapították meg.

Ezt az LB szerdán a Danubius esetében hatályában fenntartotta, a Sláger esetében azonban a jogerős ítéletet megváltoztatta, a Sláger keresetét teljes egészében elutasította, tehát azt a részét is, amely szerint jogsértő volt a pályáztatás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.