Nem kap több autót a TEK

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár jóváhagyta a rendvédelmi szempontból fontos eszközök beszerzését a Terrorelhárítási Központnak (TEK), a gépjárművek beszerzéséhez azonban nem járult hozzá.

Ezt Lázár János államtitkár közölte szerda délután az MTI megkeresésére, azután, hogy Hajdu János, a TEK főigazgatója reggel személyesen egyeztetett Lázár Jánossal a beszerzési kérelemben szereplő eszközökről, és azt kérte az államtitkártól, vizsgálja meg ismét a központ eszközbeszerzési kérelmét.

Audi Q7
Audi Q7

A hvg.hu az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői üléséről azt írta, közbeszerzés nélküli vásárlásokat engedélyezett a bizottság a TEK-nek, így 728 millió forintból 92 darab nagyteljesítményű autót, egyebek mellett A7-es Audikat vennének. A Belügyminisztérium a beszerzés szükségességét azzal indokolta, hogy az operatív akciók, illetve egyes védett – magyar és külföldi – személyek biztonságának szavatolása csak az új gépjárműparkkal lehetséges. A portál emlékeztet, hogy a TEK két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vásárolt a bűnözők üldözéséhez.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az MTI-nek azt mondta, nem járultak hozzá az autóbeszerzéséhez, valamint felülvizsgálja a további tételek - ruházat vagy mobiltelefon - beszerzését.

A TEK szerdai közleményében azzal indokolta a beszerzések szükségességét, hogy január elsejétől a szervezet létszáma több mint 200 fővel bővült, a meglévő kilenc bevetési egység mellé öt új, vidéki műveleti osztály csatlakozott. A tervezett beszerzésekkel a rendőrség szervezetéből átkerülő új állomány részére ugyanazokat a felszereléseket és feltételeket lehet biztosítani, amelyeket a már meglévő egységek használnak - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.