Nem jut mindenkinek a családi adókedvezményből

Az MSZP minden olyan intézkedést támogat, amely könnyíti a családok életét, ám a jövőben is lesznek olyanok, akik nem tudják teljes egészében igénybe venni a családi adókedvezményt - mondta Kormos Kata, a szocialisták szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány szerdán döntött a családi adókedvezmény igénybevételi lehetőségének kiterjesztéséről, amit Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő csütörtökön úgy értékelt: a jövőben minden gyermekes család teljes egészében igénybe veheti majd az adókedvezményt.

Kormos Kata kampánybejelentésnek nevezte a döntést, az ugyanis - mint mondta - 2014-re vonatkozik, ráadásul a legszegényebbeket nem érinti.

A bejelentés nyílt bevallása annak, hogy a családi adókedvezmény eddigi rendszere, amelyről folyamatosan "dicshimnuszt zengtek", kudarcos volt, hiszen több ezer család nem tudta azt érvényesíteni - emelte ki az MSZP szóvivője. Közölte ugyanakkor, hogy most is lesznek olyanok - egy adott jövedelemszint alatt -, akik a továbbiakban sem tudják majd teljes mértékben igénybe venni az adókedvezményt.

Mi lesz továbbá azokkal a gyermekekkel, akik olyan családban élnek, ahol a szülők munkanélküliek vagy közmunkaprogramban dolgoznak? - tette fel a kérdést. Felvetette azoknak a gyermekeknek a helyzetét is, akiknek szülei élettársi kapcsolatban élnek, a Fidesz politikája szerint ugyanis - mint kifejtette - az élettársi kapcsolatban élő szülők keresete nem adódik össze, így nem tudják maradéktalanul érvényesíteni a családi adókedvezményt.

Kormos Kata összegzése szerint a Fidesz most sem tesz mást, mint hogy a gazdagokat segíti, a szegényeket pedig "az út szélén hagyja".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.