Nem fizetett az MDF cégautóadót

Nem adtak megbízható és valós képet a gazdálkodásról az MDF beszámolói az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2008-2009-es ellenőrzése szerint - közölte az ÁSZ az MTI-vel pénteken.

 

Az MDF a hivatalosan közzétett éves beszámolói alapján 2008-ban 263, millió, 2009-ben 391 millió forint bevételről adott számot, amelynek 86, illetve 58 százaléka állami költségvetési támogatásból származott - olvasható az ÁSZ honlapján.

A számvevőszék vizsgálata megállapította, az MDF a beszámolókat az előírt határidőben nyilvánosságra hozta, de azok nem mutattak megbízható és valós képet a gazdálkodásról. A hiba mértéke mindkét évben meghaladta a három százalékot.

A könyvvezetés rendszerhibáinak megszüntetése ellenére sérült a teljesség, a valódiság, a következetesség, az összemérés és a bruttó elszámolás elve, melyek hatásaként az éves beszámolók lényeges hibákat tartalmaztak - rögzíti a számvevőszék. A százezer forint alatti eszközök és a helyi szervezeteknél zajló készpénzforgalom nyilvántartásának hiánya vagyonvédelmi kockázatot jelent.

Az MDF bevételszerző, gazdálkodó tevékenysége során betartotta a párttörvényben előírt forrásszerzési és gazdálkodási tilalmakat. Bevételei tagdíjfizetésből, költségvetési támogatásból, egyéb hozzájárulásokból és adományokból teljesültek, de pénzhez jutottak ingatlan-értékesítésből, tárgyi eszközök bérbeadásából, költségtérítésekből és kártérítésekből is.

A párt 2009-ben az állami vagyonról szóló törvény alapján 21 állami ingatlant vásárolt a törvény által biztosított, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által folyósított hitel igénybevételével. Miután az MDF nem jutott be a parlamentbe, kisebb állami támogatásra jogosult, és ezért a hitel visszafizetését az ellenőrzés kockázatosnak ítélte.

A személyi jellegű kifizetések körében a béreket szabályszerű munkaszerződések alapján számfejtették, elmulasztották viszont egy 2009-ben vásárolt gépkocsi után a cégautóadó, valamint mindkét évben a vezetékes hivatali telefonok magáncélú használatból eredő adó- és járulékfizetési kötelezettség bevallását, befizetését. Ezt a helyszíni ellenőrzés időszakában önellenőrzéssel pótolták.

Az ÁSZ javasolja a kormánynak, hogy - a pártfinanszírozás átláthatóságának, a pártok elszámoltathatóságának fokozott érvényesítése érdekében - terjessze elő a párttörvény módosítását, figyelemmel a pártok számviteli, nyilvántartási és beszámolási rendszerét érintő ellentmondások feloldására, amelyek a párttörvény és a számviteli törvény között továbbra is fennállnak.

A számvevők felhívták az MDF elnökét egyebek mellett a beszámolók lényeges hibáinak kijavítására és ismételt közzétételére, a számviteli szabályzatok törvényi előíráshoz igazodó módosítására, a könyvvezetési, nyilvántartási és bizonylatolási hibák megszüntetésére.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.