Nem fizet az állam a kórházak takarításáért

Kétmilliárdos lejárt tartozást nem fizettek ki az állami kórházak a takarítócégeknek. Mindezzel mintegy százezer alkalmazottjuk munkahelyét veszélyezteti a kormányzat – derült ki a MATISZ (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség) szerdai sajtóbeszélgetésén.

A fórumra meghívást kapott a szakpolitika is, ám képviselői nem érkeztek meg és nem is reagáltak eddig a szövetség vészjelzéseire.

Lapunknak Paár Zoltán elnök azt mondta: a nyilvánosságtól remélnek segítséget az adósságrendezéshez. Hangsúlyozta: a tetemes tartozás ellenére sem függesztik fel egyik kórházban sem a takarítást, mert amíg szolgáltatnak, van reményük arra, hogy hozzájutnak pénzükhöz. Az elnök jelezte: a szövetséghez tartozó cégek számára a helyzet tarthatatlanná vált, mert mind nehezebben tudják biztosítani az alkalmazottaik bérfizetését, valamint a kórházi fertőzések minimalizálását segítő szakszerű takarítást is.

A Népszabadság májusban ismertette azt a felmérést, miszert tavaly már két és félszeresére nőtt a kórházi fertőzések száma. S ennek egyik okaként a lapnak nyilatkozó szakemberek a tisztaság, a megfelelő takarítás hiányát említették. 

Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága határozottan visszautasítja a MATISZ azon állítását, miszerint „vészhelyzetben a kórházak takarítása”.  Az egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek és az ellátottak indokolatlan aggodalomkeltésével szemben az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága és a kórházak fenntartásáért felelős Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) - együttműködésben az egészségügyi intézményekkel - ahogyan eddig is, a jövőben is mindent megtesz a biztonságos és szakszerű betegellátás érdekében. Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy a kórházak jelenleg egyéni szerződéseket kötnek az intézményi takarításra. A tervek szerint, ahol erre lehetőség van, a későbbiekben tervezett térségi közbeszerzésekkel igyekszünk enyhíteni a kórházak terhein - írta válaszában a szaktárca. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.