Nem érkezett beadvány a bírósághoz a Demokrata Párt nevének megváltoztatására

Hétfőig nem érkezett a Demokrata Párt (DP) nevének megváltoztatására vonatkozó beadvány a Fővárosi Bíróság illetékes kezelőirodájához - közölte a bíróság az MTI megkeresésére.

A bíróság sajtótitkársága arról tájékoztatott, hogy a társadalmi szervezetek adatváltozásai esetében az egyesülési jogról szóló törvény szabályai az irányadók. Eszerint ha egy társadalmi szervezetnek, pártnak olyan adata változik, amely érinti a bírósági nyilvántartást, úgy a nyilvántartásba bejegyzett adatok változását a változástól számított 60 napon belül be kell jelenteni a bíróságnak, a kérelemhez mellékelve a módosítás alapjául szolgáló iratokat.

A változást - ha nincs szükség hiánypótlásra - a bíróságnak a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül kell bejegyeznie. Az új adatok a végzés jogerőre emelkedése után kerülnek be a bírósági nyilvántartásba.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak. Elmondta, hogy pártjukat a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Azzal indokolta, hogy a Demokrata Pártot "veszik át", hogy a pártok bejegyzéséről az ügyészség mondhatja ki a végső szót, ők pedig nem bíznak Polt Péter legfőbb ügyészben, aki szerintük meggátolná, hogy új pártot alakítsanak.

A DP februári megalakulásáról májusban a Magyar Nemzet számolt be, ismertetve, hogy a szerveződésben később vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc. A lap - idézve a párt február 13-án hozott közgyűlési határozatait - tudatta, hogy a szervezet két forgatókönyvet vázolt. Ezek szerint a DP vagy a Magyar Szocialista Párttal egyesülne névadóként, vagy az MSZP-ből kiváló politikusoknak adna otthont. Az előbbi lehetőséget a szocialisták júniusi kongresszusa határozottan elutasította.

A párt elnöke, Takács István májusban azt mondta az MTI-nek, hogy a tömörülés megalapításának ötletéről januárban tájékoztatták Gyurcsány Ferencet. Hozzátette: a pártalapítást kezdeményezők korábban is politizáltak a XVII. kerületben, néhányan pedig a volt miniszterelnök által létrehozott Demokratikus Koalíció Platform tagjai.

Molnár Csaba hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva közölte: beléptek a Demokrata Pártba, így - az MSZP alapszabálya szerint -külön nyilatkozat nélkül megszűnt a tagságuk a szocialista pártban. Hozzátette ugyanakkor, hogy döntésükről levélben tájékoztatták az őket delegáló pártszervezeteket. Hangsúlyozta azt is, hogy a Demokratikus Koalíció Platform több mint hatezres tagságának túlnyomórésze nem volt az MSZP tagja, így várhatóan az új pártot alkotók többsége sem a szocialista pártból érkezik majd.
 

A politikus a Kövér László házelnöknek vasárnap írt levelében - amelyben beszámolt arról, hogy vezetésével az MSZP-ből távozó tíz politikus megalakította a DP frakcióját - megerősítette, hogy a Demokrata Párt kezdeményezi az elnevezésének megváltoztatását. A változást bejegyző bírósági határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően a párt elnevezése Demokratikus Koalícióra fog változni - tudatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.