Morrison's 2: Nem is olyan becsületes

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztalta a budapesti Morrison's 2 szórakozóhelyet üzemeltető Becsületes Kft.-t, mert tavaly novemberben származásuk miatt nem engedtek be hat romaversitasos fiatalt.

A szerdán nyilvánosságra hozott határozattal megtiltották a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, de ennél szigorúbb szankciót, pénzbüntetést nem szabtak ki - írja az Index.

Az eset még tavaly november 16-án történ, a sérelem elszenvedői összesen hatan voltak, többségükben egyetemisták. A Romaversitas Alapítvány egész napos rendezvénye után szerettek volna bulizni menni. Hajnali kettő körül értek a szórakozóhelyhez, ahol két szűrőn kell átjutni. Az elsőnél az életkort ellenőrzik, a másodiknál a belépőjegyet árulják. Ők a második szűrőn akadtak fenn, elmondásuk szerint azzal utasították el őket, hogy „face controll van”, más magyarázatot nem kaptak. Mivel nem akartak botrányt, önként elmentek.

A szórakozóhely az EBH előtt elismerte, hogy kizárták a panaszosokat, de a diszkriminációt nem. Szerintük a panaszosok ittasak voltak, és a ruhájuk sem felelt meg az előírásoknak.

Az EBH áprilisban tárgyalást tartott, ahol szembesítéssel próbálta meg feloldani az ellentmondásos tanúvallomásokat. A panaszt beadó roma fiatal elmondta, hogy farmert, inger, pulóvert és kabátot viseltek. Elismerte, hogy ittak korábban egy keveset, de azzal érvelt, hogy ez nem példa nélküli a szórakozni vágyók között, és alkoholt a szórakozóhelyen is árulnak. Az a tapasztalata, hogy minél több roma ember van egy csoportban, a bejutás annál nehézkesebb. Szerinte ez a magyarázata annak, hogy korábban ő maga egyedül valóban járt már a helyen.

A Morrison's 2 az EBH tárgyalásán előadta, hogy naponta úgy 40 embert zárnak ki, és az extremitásokat igyekeznek kiszűrni. Példaként a tetoválást, baseballsapkát, sátánista ruhát hozta fel. A panaszos ügyvédje viszont fényképeket csatolt be, amelyeken látni lehetett, hogy a helyre „eléggé változatos öltözékben is be lehet lépni”,  olyanban is, amit a szolgáltató tiltottnak minősített (baseballsapka, félelmet keltő ruha).

Áprilisban még úgy volt, hogy a felek megpróbálnak egymással egyezséget kötni, a tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. Így hozott végül az EBH határozatot az ügyben.

A szórakozóhely nem kapott pénzbüntetést

Az EBH arra jutott: nem elfogadható, nem jogszerű és nem is életszerű, hogy az ittas, esetlegesen rendbontó belépőket kívánnák arc alapján szűrni. Azt se találták életszerűnek, hogy a hely 18-25 éves törzsközönsége úgy érkezne a helyre, hogy előtte egyetlen pohár alkoholt sem ivott. Önmagában az, hogy cigányok korábban jártak már a helyen, sőt, cigány alkalmazottja is volt a helynek, nem cáfolta azt, hogy az adott alkalommal mégis származásuk miatt nem jutottak be. Mindez „nem teszi a jogsértést meg nem történtté”, mondta ki az EBH.

Az sem bizonyult elég erős érvnek a hatóság előtt, hogy gazdasági szempontból sem érné meg a hátrányos megkülönböztetés. „Egyrészt ezen magatartásnak nem csupán racionális okai vannak, másrészt pedig egy gazdasági szereplő magatartását a többségi társadalom (törzsközönség) értékítélete gazdasági alapon is érintheti” – mutattak rá.

Súlyosabb szankciót a fokozatosság elve miatt és azért nem szabtak ki, mert figyelembe vették, hogy a szórakozóhely egyezséget ajánlott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.