Nem emelik a BKV tarifáit

Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők 23 igen és 9 nem ellenében elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

György István a mintegy másfél órás vitában azt mondta, 50 milliárdos nagyságrendű bevétele származik a BKV-nak a jegyárakból, de 2011-ben elérték a jegy- és bérletárak azt a szintet, amelynek növelése további bevételkiesést, a bliccelés növekedését hozná. Bár az áfa két százalékkal emelkedik, és infláció is várható, mégsem változnak a viteldíjak, így egy vonaljegy továbbra is 320 forintba, egy felnőtt bérlet pedig 9.800 forintba kerül majd.

Az utas is sok
bkv, sztrájk, blaha

A Fidesz a közösségi közlekedés versenyképessé válását várja a tarifák szinten tartásától. Németh Zoltán, a párt frakcióvezetője a téma kapcsán elmondta: 2011-ben fordult elő először 15 év után, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem emelte a BKV-tarifákat, és ez jövőre is így lesz. Mint indokolta, ezzel a közösségi közlekedés versenyképessé válna az egyéb közlekedéssel szemben.

Kitért arra is, hogy a tarifák szinten tartásával a főváros átvállalja az áfa-emelésből eredő terheket, vagyis gyakorlatilag a jegyek, bérletek nettó ára csökken. Megjegyezte, hogy emellett további olyan jegyformákat is bevezetnek, mint például a csoportos napijegy, a kombijegy, továbbá kiterjesztik a kisgyermekesekre vonatkozó kedvezményeket, amire régóta igény volt.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy az előző ciklus utolsó éveiben az volt tapasztalható, hogy a tarifaemelés mellett nemhogy nem emelkedtek a bevételek, de csökkentek. Amikor viszont 2011-ben változatlanul maradtak a viteldíjak, növekedést lehetett tapasztalni a társaság kasszájában.

Eközben azonban a BKV roppant nehéz helyzetben van, maga a főpolgármester jelentette be, hogy ha nem változik a finanszírozás, januárban csődbe mehet a cég. Tarlós István mindenesetre ma bejelentette: a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV ügyében. A Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) tagjai a közgyűlés ülése előtt levelet adtak át a képviselőknek, amelyben a BKV finanszírozási helyzetére hívják fel a figyelmet. A levelet Tarlós Istvánnak is át akarták nyújtani, de ezt a főpolgármester elutasította.

Tarlós István a közgyűlésen azt mondta, most vannak a költségvetés készítésének időszakában. "Természetesen nem tagadom meg, hogy fogadjam a BKV-szakszervezeteket, de ennek nem az a módja, hogy nagy látványosan, a média előtt "sajtpapírokat" nyomkodjanak a kezembe a folyosón, ez így nem szokás" – fogalmazott.

Hangsúlyozta: akkor kellett volna sztrájkot szervezniük, amikor húsz évig nem kapták meg a finanszírozást, vagy amikor "sok milliárdot szivárogtattak ki fiktív külső megbízások formájában", illetve amikor 100 milliós végkielégítéseket fizettek ki.

Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke az MTI-nek az elhangzottakra úgy reagált, 2005 óta folyamatosan jelzik a város vezetésének, hogy problémák vannak a BKV finanszírozásával, emiatt 2008-ban először félnapos, majd egynapos munkabeszüntetést is tartottak. A főpolgármesternek tudnia kell, hogy a szakszervezetek tették a dolgukat, és háromszor kezdeményeztek találkozót Tarlós Istvánnal, de ezekre nem került sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.