Nemcsak a Klubrádió, hanem a sajtószabadság a tét

A kormány és a Médiatanács részéről az bizonyíthatnák, hogy maradt még Magyarországon szándék a plurális médiára, ha a Klubrádióval azonnal szerződést kötnének a már megnyert frekvenciájára – jelentette ki Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

A Klubrádió azért tartott sajtótájékoztatót, mert a médiatörvény parlament előtt lévő módosításához kormánypárti képviselők olyan javaslatokat nyújtottak be, amelyek a Klubrádió ellehetetlenítésére törekszenek. Ezért az ellenzéki pártok ezeket a javaslatokat a lex Klubrádió névre keresztelték.

A kormány előterjesztése a tavaly alkotmányellenesnek ítélt passzusokat venné ki a médiacsomagból, köztük a nyomtatott és az online sajtó médiahatósági felügyeletét és a médiabiztos túlzott hatásköreit. Szintén az Alkotmánybíróság ítélete miatt megerősítik az újságírók titkos informátorainak jogi védelmét is; más kormánypárti módosításokkal pedig a kiskorúakat védő szabályokon és a műsorkvótákon is változtatnának. 

Szerdán visszavonta az ellenzék által csak „lex Klubrádiónak” csúfolt javaslatát Szabó Csaba fideszes képviselő. Helyette azonban frakciótársa, Menczer Erzsébet nyújtott be egy végül felpuhított változatot, és a parlament kulturális bizottsága is több helyen csiszolt a szövegen. Szabó Csaba eredeti javaslata úgy szólt, hogy ha egy tévé, rádióadó a korábbi médiatörvény alapján frekvenciapályázaton nyert, de még nem szerződött vele a médiahatóság, akkor csakis kereskedelmi csatornaként működhet tovább. A Klubrádió esetében ez azt jelentené, hogy ha a bíróság másodfokon is neki ítéli a 92,9-es, ingyenes frekvenciát, akkor is csak évente több tízmillió forintért sugározhatna. Menczer Erzsébet javaslatai ezt már nem tartalmazzák, azt viszont kikötik, hogy a Médiatanács sem köteles szerződést kötni pályázati nyertesekkel. A pályázati ajánlatokat pedig – a pályáztatás idejére – titkosítanák, így nem derülhetne ki menet közben, ki mekkora díjat, vagy milyen műsorkvótákat vállalt, ahogy az például a klubrádiós tender esetében is történt.

Arató szerint a médiatörvényhez érkezett fideszes módosító javaslatok azokon a perbeli érveléseken alapulnak, amelyeket a rádiója a médiahatóság ellenében fogalmazott meg. A javaslatok elfogadása esetén szűkítenék a Klubrádió perbeli érvelési lehetőségeit, de felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a változások később másokat is hátrányosan érinthetnek.

A Klubrádió és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jelenleg két frekvenciával kapcsolatban is vitában áll egymással. A rádió egyrészt megtámadta az eddig használt frekvenciájára kiírt pályázat eredményét, ennek nyomán a Fővárosi Ítélőtábla márciusban az eredményét illetően hatályon kívül helyezte a Médiatanács erről szóló határozatát, amely az Autórádió Kft.-t hirdette nyertesnek. A másik eljárást a Klubrádió azért indította, mert kifogásolta, hogy bár 2010-ben pályázaton elnyerte a 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciát, mégsem kötöttek vele műsorszolgáltatási szerződést. Az ügyben a Fővárosi Törvényszék február 28-án hozott nem jogerős elsőfokú ítéletet, amelyben a szerződést létrehozta. Arató szerint mindkét bírósági döntés azt bizonyítja, hogy a Médiatanács törvénytelenül jár el. 

Vicsek Ferenc, a rádió főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy Navracsics Tibor igazságügyi miniszter annyiban eleget tett az Európai Uniónak tett ígéretének, hogy a médiatörvény módosításáról értesítette a közösséget, ám annak tervezett, érdemi változtatásairól a módosító javaslatok szólnak, erről pedig már nem tájékoztatták az uniót. 

Bolgár György, a Klubrádió főmunkatársa szerint azt kell megérteni, hogy itt nem a Klubrádióról és annak munkatársairól van szó, hanem arról, hogy bárki szabadon véleményt nyilváníthat-e, a sajtó ma szabad maradhat-e Magyarországon, és hogyha ezt az egész sajtó nem érti meg, vagy nem hajlandó tudomásul benni, akkor saját maga ellen is dolgozik. Úgy fogalmazott, ha a sajtó nem vállal szolidaritást a Klubrádióval, akkor a saját maga öngyilkossági papírját írja alá.

Bolgár György a Klubrádió ügyvédjével a rádió sajtótájékoztatóján
Bolgár György a Klubrádió ügyvédjével a rádió budapesti sajtótájékoztatóján. 2012.05.17. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.