Nem csak a fülkékben, már a családokban is forradalom kell

A család forradalmára van szükség Európában - közölte Kövér László, aki szerint Európa vagy újra felfedezi a családot, vagy megszűnik Európa lenni. A házelnök az Életmese pályázat díjkiosztóján mesélt.

Kövér László szerint a család forradalmára van szükség Európában, a család az élet legnagyobb ajándéka, amivel megajándékozzuk egymást, Európát és a világot. Az Országgyűlés elnöke erről a családi történetekkel foglalkozó Életmese című pályázat díjkiosztó ünnepségén beszélt csütörtökön Budapesten.

A házelnök hangsúlyozta, hogy nagy szavakra nincs, apró tettekre annál inkább szükség van a hétköznapokban. "Időről időre fel kell mutatni a példákat, hogy családban élni jó" - mondta, hozzátéve, hogy "a család az a hely, ahol a legboldogabban élhetünk, ahol otthon lehetünk a világban".

Kövér László szerint Európa vagy újra felfedezi saját gyökereit, benne a családot, vagy megszűnik Európa lenni és olyan kultúráknak adja át a helyét, amelyek nem csak tudják, meg is élik, mi az, hogy család. Hangsúlyozta, hogy a család nem pusztán eszmény, hanem az életünk legfontosabb, szeretetet adó része, ahol minden nap újra kell és újra is lehet kezdeni mindent. A család az első hely ahol megtanulhatjuk az összetartozást a mindennapokban, egymás tiszteletét, a sokat emlegetett toleranciát - tette hozzá.

Az Életmese pályázatot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete hirdette meg. Radnainé Filep Ildikó, a debreceni egyesület elnöke ismertetve az Életmese pályázat ötéves történetét elmondta, először személyes, szülőkről nagyszülőkről, dédszülőkről tanulságos, igaz történeteket vártak. Később a gyermekek felcseperedéséről szóló történetekkel bővült a pályázat.

Az idén 568 pályázat érkezett Magyarországról és a környező országokból, a legtöbb Délvidékről. A legfiatalabb pályázó hét, a legidősebb 86 éves volt. Az ünnepségen 28 díjat osztottak ki. A legkiválóbb pályamunkákat az idén két kötetben jelentették meg.

Soltész Miklós szociális államtitkár arról szólt, hogy az Életmese és más, hasonló pályázatok erősítik a mostani szülőket és a családalapítás előtt állókat. Szerinte azért is fontos ez a pályázat, mert akik a személyes történetek segítenek másoknak, akik így sokkal inkább meg tudják valósítani azokat az álmokat, amelyeket a családalapításkor terveznek. Az írások másokon is segítenek, lehet, hogy erősítést fognak adni édesanyáknak a mindennapi küzdelmekben - tett hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.