Még szép! Nem Balsai vezeti az alkotmánybírókat jelölő bizottságot

Kövér László házelnök azt kezdeményezi, hogy Balsai István helyett az ugyancsak fideszes Varga István vezesse az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottságot.

A parlament elnöke az erre vonatkozó határozati javaslatát pénteken nyújtotta be, és az az elfogadását követő napon lépne hatályba.

Szerdán a Fidesz egyik vezető politikusa megerősítette az MTI-nek a Népszabadság és a Magyar Nemzet azon információját, hogy - Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Pokol Béla jogász, politológus egyetemi tanár és Szalay Péter jogász mellett - Balsai István is szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában. Az ötödik megválasztandó alkotmánybíró a KDNP jelöltje, Dienes-Oehm Egon lehet.

A Fidesz parlamenti frakciója jövő keddi ülésen tárgyal a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről. Krakkó Ákos csütörtökön az MTI-vel azt közölte: lehetnek jól értesült szerkesztőségek, ám amíg a Fidesz-frakció ülésén nem volt téma az új alkotmánybírák személye - márpedig eddig nem volt -, "kár lenne bármilyen neveket forgatni a sajtóban".

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Ab-nek. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, egy poszt ugyanis jelenleg is betöltetlen. A Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az Ab tagjaira és elnökére parlamenti eseti bizottság tesz jelölést. Jelöltté az válik, aki a tizenöt tagú testületben - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.