Nem akarnak 'engedelmes partnereket' a pedagógusok

Tiltakoznak a pedagógus-szakszervezetek a pedagógus kar tervezett létrehozása ellen; az Emmi politikai támadásokat emleget.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Történelemtanárok Egylete (TTE) és a Magyartanárok Egyesülete (ME) közösen tiltakozott a Magyar Pedagógus Kar (MPK) tervezett létrehozása ellen pénteken a fővárosban. A PDSZ petíciót is eljuttatott magyar közjogi méltóságokhoz, követelve a tervezet visszavonását.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a három szervezet közös sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: amit a kar létrehozásának tervében éreznek, az az iskolán keresztüli "totális fegyelmezés szándéka". A PDSZ országos választmánya elutasítja a kar létrehozásának tervét, és petícióval fordulnak a köztársasági elnökhöz, a házelnökhöz, valamint a kormányfőhöz - mondta. A sajtótájékoztatón kiosztott petícióban az áll, hogy a kar létrehozásának tervét sem szakmai, sem érdekvédelmi szempontok nem indokolják, az alulról építkező, demokratikusan működő szakmai szervezetek eddig is ellátták azokat a feladatokat, amelyeket az MPK fő feladatának szánnak.

A törvénytervezet megfogalmazói szerinti etikai kódex, és az általa elvárt magatartás megkérdőjelezi a pedagógusok szakmai önállóságát, feltétlen engedelmességet követel meg - értékelik.

A szakszervezet a petícióban követeli, hogy a három közjogi méltóság tegyen határozott lépéseket az előterjesztés visszavonása érdekében.

Mendrey László megjegyezte: az elképzelés feleslegessé tesz számos olyan alulról szerveződő civil tömörülést, amelyek eddig jól működtek. Az automatikus tagság felvet alkotmányos aggályokat is, jelenleg ezt a kérdéskört a jogászaik vizsgálják. Kitért arra is, hogy információi szerint az iskolarendőrök a jövőben a tantestület tagjai lennének, amit szintén elfogadhatatlannak tartanak.

Miklósi László, a TTE elnöke utalva a sajtótájékoztató helyszínére, az Oktogonra, azt mondta: a tér korábban viselte Mussolini nevét is, és a kar gyakorlatilag azt a modellt valósítja meg, "amelyet elsőként Mussolini Olaszországában vezettek be", és amelyet aztán többen követtek. Hozzátette: ez a fajta kamara, "mindig diktatórikus rendszerek jellemzője volt", és ez érthetetlen majdnem 25 évvel a rendszerváltás után. Kifogásaik között említette, hogy a kart "felülről vezetik be", nem alulról szerveződik, és nem a szakma kívánja létrehozni. Hozzátette, elfogadhatatlan a kényszertagság, és az is, hogy gyakorlatilag olyan lesz a szabályozás, amely veszélyezteti a szólás szabadságát. Ha jelen változatában fogadják el az előterjesztést, nem lehet bírálatot megfogalmazni következmények nélkül, és ez nem csak az alaptörvényt, hanem nemzetközi egyezményeket is sért - vélte.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a kar létrehozásával az állam maga teremti meg a szakmai érdekegyeztetésben az "engedelmes tárgyalópartnereket", nem hagyja, hogy az tárgyaljon vele, aki akar. Kitért arra, hogy a kart a szakminiszter ellenőrzi majd, valamint, hogy kötelező és "életfogytiglani a tagsága", belépni nem kell, kilépni nem lehet. Megjegyezte: az etikai rész miatt - amely a leghosszabb az előterjesztésben - azt kell, hogy gondolják, ez egy szankcionáló, büntető szervezet, nem pedig szakmai-érdekvédelmi szervezet. Szerinte a kart az állam a költségvetésből elkülönített forrásból finanszírozza majd, és ezzel szemben nem versenyképes semmilyen független szakmai szervezet.

Politikai támadásokat emleget az Emmi

A köznevelési államtitkárság szerint a Magyar Pedagógus Kar létrehozása hozzájárul a pedagógus hivatás társadalmi megbecsülésének növeléséhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága ezt pénteken közölte az MTI-vel a témában elhangzott nyilatkozatokra és tiltakozásokra reagálva. A dokumentumban kiemelték, hogy a Magyar Pedagógus Kar az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok önkormányzattal rendelkező köztestülete lesz, és feladata az etikai kódex megalkotása és a pedagógiai célú közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzése, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetése. A megfelelő felhatalmazással, egyértelmű támogatottsággal rendelkező kar garanciát jelent majd arra, hogy szakmai kérdésekben a pedagógusok tényleges véleményének felhasználásával születnek meg a döntések. Mint írták, a hivatás gyakorlásával kapcsolatos morális szabályokat rögzítő etikai kódex sok évtizedes hiányt pótol. Ahogy ennek szükségességét nem kérdőjelezi meg senki az orvosok, ügyvédek, újságírók esetében, úgy a pedagógusokat illetően sincs helye kételynek, hiszen az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok "gyermekeink személyiségét, tudását, jövőjének alakulását formálják".

Kitértek arra is, hogy egy márciusi közvélemény-kutatás eredménye szerint Magyarország felnőtt lakosságának 64 százaléka igényli a pedagógusok etikai kódexét. A köznevelési államtitkárság szerint a kódex majdani tartalmával kapcsolatban minden jóslat felesleges, hiszen arról a jövőre felálló önszerveződő testület szabadon dönt. A testület legalább ilyen fontos hivatása, hogy állást foglaljon az ágazat munkáját szabályozó törvényekkel, jogszabályokkal kapcsolatban. Az oktatást irányító miniszter szakmai partnereként jogszabályok készítését, módosítását maga is kezdeményezheti - jelezték.

A közlés szerint jelenleg több mint 160 pedagógusszakmai szervezet működik ismeretlen taglétszámmal és különböző aktivitással.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma öt pedagógus-szakszervezettel megállapodott abban, hogy elfogadják a Magyar Pedagógus Kar felállítását. Rögzítették az érdekvédők azon kívánságát, hogy a testület kizárólag szakmai feladatokat lát el. A testület létrehozásának hírére elindult politikai támadások jól jelzik, milyen nagy szükség van a karra. A leghangosabban tiltakozók korántsem képviselik a pedagógus társadalom többségét - zárul a kommüniké.

Pénteken a Pedagógusok Szakszervezete úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszik a kar létrehozását, de nem támogatják. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Történelemtanárok Egylete és a Magyartanárok Egyesülete közösen tiltakozott a kar felállítása ellen, a PDSZ a közjogi méltóságokhoz petíciót is eljuttatott, amelyben követelték az előterjesztés visszavonását.
Bírálta az elképzeléseket az MSZP és az LMP is, míg a Fidesz szerint a baloldal csak szavazóbábunak nézi a pedagógusokat, ezzel szemben a kormány minden tanárt partnernek tekint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.