Nem adja fel Bajnai ekézését a Fidesz

A Fidesz szerint Bajnai Gordon csütörtökön beismerte, hogy nem támogatja a rezsicsökkentést - közölte sajtótájékoztatóján Kocsis Máté.

A kormánypárt kommunikációs igazgatója az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért csütörtöki közleményére reagált, amely szerint Bajnai Gordon és a választási szövetség politikusai nem írják alá a "nagy rezsihazugság" adatgyűjtő íveit és ugyanezt javasolják a változást akaró polgároknak is. A közleményben az áll, hogy az aláírásgyűjtést politikai adatgyűjtésnek tartják.

Kocsis Máté közölte: napok óta többen is üldözték Bajnai Gordont, hogy végre tisztázza álláspontját a kérdésben. A volt kormányfő csütörtökön hosszú hetek "félrebeszélése és sumákolása után" beismerte, hogy nem írja alá az aláírásgyűjtő ívet, vagyis nem támogatja a rezsicsökkentést - mondta a politikus. Ezzel azt is beismerte, hogy esze ágában sincs a magyar emberek érdekei mellé állni - tette hozzá.
Ha Bajnai Gordonékon múlna, megint az emberek húznák a rövidebbet - folytatta Kocsis Máté, aki szerint a volt miniszterelnök hatalomra kerülve ugyanazt a"„veszélyes gazdaságpolitikát" folytatná, mint annakidején, és az emberek helyett a szolgáltatók pártjára állna.

A kommunikációs igazgató arra is kitért, hogy a baloldali kormányok idején 15-ször emelték meg a rezsiterheket, háromszorosára nőtt a gáz, duplájára a villany ára. A Gyurcsány-és Bajnai-kormányok hagyták, hogy a külföldi kézbe került szolgáltatók 1040 milliárd forint tiszta profitot vigyenek ki az országból - közölte.

A rezsicsökkentés kérdésében csak a Fidesz-KDNP pártszövetségre lehet számítani, ahogy az is egyértelművé vált, hogy kik a rezsicsökkentés ellenségei - jelentette ki.
Kérdésre válaszolva azt mondta, terveik szerint pénteken jelentik be, hogy eddig hány aláírás gyűjtöttek össze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.