Brékesített Himnusz miatt jelentették fel a társulatot

Nemzeti jelkép meggyalázása miatt tettek panaszt az Országgyűlés kulturális bizottságánál, a születésnapját ünneplő Vígszínházban vendégszereplő TÁP színház előadása nem tetszett valakiknek.
A független TÁP színház a Minden rossz varieté című műsorában szokásához híven előadta a Himnuszt is, nem az ismert zenei kísérettel, hanem ezúttal egy breakszámra – írja a 444.hu.

Az egyik panaszos szerint nagy nyilvánosság előtt történt a nemzeti jelkép megsértése, amit a Btk. szankcionál.

A portál megkérdezte a színház alapítóját, Vajdai Vilmost, aki elmondta, hogy a színtársulat Minden rossz varieté című műsorának állandó eleme a Himnusz zenei újrafeldolgozása.

Így akarnak fellépni azzal a kurzussal szemben, amelyik meg akarja határozni, hogy hogyan szabad hazafinak lenni, mondta erről Vajdai, aki a kulturális kormányzatnak is beszólt vasárnap, „amikor a kulturális finanszírozás lepucolásáról, a színházi lapok és Fischer Iván finanszírozásának leállításáról beszélt. Baszódjanak meg, tette még hozzá ekkor”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.