Nem sms-ezünk eleget karácsonykor

Évről évre egyre kevesebben küldenek sms-t a karácsonyi ünnep idején – közölték az MTI által megkérdezett távközlési szolgáltatók.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Vodafone arra számít, hogy az ünnepek idején az egy évvel korábbihoz képest jelentős mértékben nő majd az ügyfelek adatforgalma és az egyre népszerűbb korlátlan csomagoknak köszönhetően a hangforgalom is meg fogja haladni az egy évvel korábbi szintet. A távközlési cég ugyanakkor arról számolt be, hogy az ünnepek idején általában évről évre egyre kevesebben küldenek sms-ben jókívánságokat, helyette ilyenkor a legtöbben személyesen, vagy valamilyen internetes felületen keresztül köszöntik hozzátartozóikat.

Az ünnepek idején a számtalan családi és baráti esemény miatt az átlagosnál lényegesen többen küldenek ugyanakkor mms-üzenetet - közölte a Vodafone sajtóosztálya. A Magyar Telekom ügyfelei körében a mobilinternet-forgalom az ünnepi időszakban évente nagyságrendileg egyharmadával nő, ezen belül a 4G-forgalom emelkedése minden évben többszöröse az előző évinek. Az sms- és mms-forgalom folyamatos, éves szinten 10-20 százalék közötti visszaesést mutat.

A cég szerint az adatok alakulása alátámasztja azt a tendenciát, hogy az okos készülékek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre többen használják ki a mobilinternetezés nyújtotta kényelmet, a kommunikációs szokások az online irányába mozdulnak el. A Telenor szintén az adatforgalmának növekedését tapasztalja évről évre az ünnepi időszakban. A cég nem közölt az idei sms-forgalomra vonatkozó várakozásokat, tavaly azonban arról számolt be, hogy 1 millióval több sms-t küldtek az ügyfelei karácsony három napja alatt, mint egy évvel korábban. Ezáltal a karácsonyi sms-forgalom egyedül a Telenornál emelkedett 2014-ben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.